Elérkezett újra az általam legnehezebbnek tartott teljesítménytúra, mármint azok közül, amiken eddig indultam. A Kiss Péter emléktúra 57-es távját választottam ezúttal is, de csak a rajt előtt két nappal vettem észre, hogy módosították az 57-es útvonalát. Annyi történt, hogy a Kis-kő - Markazi-vár - Kis-kő szakasz helyett a Csepegő-forrás - Holló-kő - Csepegő-forrás szakasz került be, mert a Markazi-vár felé tartó útvonal részben érint egy védett területet és most a hatóság nem engedélyezte a túrát. Hogy jövőre lesz-e Kis-kő mászás, nem tudni, mindenesetre most vagy 300 méterrel kevesebb szint várt így rám, a táv ugyanúgy 57 kilométer volt.
Ez az a túra, ahol kétszer mászunk Kékest, és a többinél jobban szoktak bosszantani a futók, most sem volt ez másként, pedig a Kékes felé vagy ketten előztek meg, már azt gondoltam, hogy ezúttal nem lesznek sokan. De, voltak, a Kékesről lefelé, a Markazi-kapu felé vezető, sok helyen egynyomtávos ösvényen ért utol egy csomó, és persze nem általánosítok, mert a többségük normális, de mindig akad néhány gyökér, amelyik szinte kiköveteli, hogy álljak félre félpercenként, mert az ő ideje fontosabb az enyémnél. Miért is? A teljesítménytúra nem futóverseny, sőt semmilyen verseny. Ha zavartalanul szeretne futni, induljon el a legelején, akkor senki sem lenne előtte, persze ahhoz időben kéne felkelni...
A terep lent csatakos, dagonyás, saras, a Kékes felé friss havas volt, a túloldalon viszont a hó alatt még korábbi jég is volt, így a Síházas zsíroskenyeres frissítés után felvettem a macskákat. Az Ilona-vízesés felé tartva újra egyre kevesebb volt a hó és a jég, de csak utána vettem le a macskákat, mert nem tudtam, hogy ott a technikás terep milyen lesz (kellett a macska). A Szent-István csevice után újra emelkedésbe kezdtem, a Kékest Észak felől kerülve Sombokor felé, eléggé fáradtnak éreztem a lábaimat, nem haladtam valami gyorsan. Sombokor után Lajosháza felé vitt az utam, sáros utakon. Előre azon morfondíroztam, hogy most milyen kapcsolatba kerülök majd a Gyöngyös-patakkal, nyilván nem volt befagyva, de azért nem volt benne sok víz sem. A 4 darab átkelést megúsztam bakancsmosás nélkül, bár ráfért volna, de még úgyis sáros lesz - gondoltam, meg aztán így másfél év alatt 2000+ kilométer után már extra szellőzőnyílások is vannak rajta, szóval nem annyira vízhatlan 🤣.
Lajosháza után dagonyaparti emelkedő a 
-en Mátraháza felé, az első büfénél ittam egy kávét, majd újra Sombokornál találtam magam. Nem is akartam Kelet felé nézni, amíg nem volt muszáj, de frissítés után felvettem újra a macskákat és nekiveselkedtem annak a rettenet emelkedőnek. Azt a kb 700 méternyi meredeket pár megállóval tudtam teljesíteni, utána már lankásabb volt a Kékesig. A síházban újabb frissítés után lefelé Kis-kő felé. Azért az megnyugtató volt, hogy nem kell azon a szar meredeken lemenni, aztán újra fel, de közben meg izgatottan vártam az új szakaszt, mert azt még nem ismertem. Kis-kő után kb. félúton a Csepegő-forrás felé kapcsoltam lámpát, majd az új szakaszt már sötétben kezdtem meg.
Az út levitt egészen Pálosvörösmart határáig és onnan fordultunk rá a Holló-kő felé vezető emelkedőre a 
-ön. Ez eleinte kellemesen lankás volt, majd jöttek a kövek és a meredek részek. Nem sikerült egymenetben, többször megálltam szuszogni. A tetőre felérve a jelzést akartam követni tovább, amikor szembejövők szóltak, hogy a hivatalos nyomvonal szerint tenni kell egy kört a csúcs alatt. Nosza, mentem a szalagok felé, út persze nem volt, csak kurva laza kövek mindenhol (ezt a Dombay-tó túráról lesték biztos...). Világosban biztos szép élmény, mert valami kurva nagy sziklafal alatt mentem el, amit le akartam fotózni, de az új telefonra vett, fasza átlátszó szilikon tok olyan szépen rávezette a vaku fényét a kamera lencséjére, hogy ihaj, szar se látszott a sziklából, szóval hanyagoltam a kontárfotózást és továbbverekedtem magam a kövek között, mire végül meglett az ellenőrzőpont. Visszafelé persze egy csomóan jöttek szembe a jelzésen, nem foglalkoztak a kerülővel, csak én vagyok ilyen hülye, hogy betartom a kijelölt nyomvonalat...
Lefelé a meredeken fájt a térdem, mint az állat, aztán az enyhébb lejtőn már jobb volt, a Csepegő-forrást újra érintve már Mátrafüred következett és az utolsó emelkedő a kalandpark felé, Naná, hogy dagonyás vízmosásban, azt a rohadt lépcsőt meg ne is említsük. Ugyan az útvonal 300 méter szinttel könnyebb volt, mégis negyedórával lassabb voltam, mint tavaly. Hát, hogy bevállalom-e idén végre a Mátrabércet? Biztos, hogy nem, elég nekem abból a Hanák szakasz...
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.