A múlt héten beléptem a nemszázas 100-asok klubjába 😂 próbára tettem magam az Iszinik 100 kilométeres távján. A táv első felét már ismertem, az 50-est Mogyorósbányáig tavaly végigjártam 10 óra alatt, így bizakodva vágtam neki a teljes távnak.
Szárligeti rajt, Budapesti (Békásmegyer) cél, előre kiterveltem, hogy a kocsit a céltól nem messze levő HÉV megállónál teszem le, onnan az 5-ös HÉV-vel és a 17-es villamossal begurulok a Déli pályaudvarra és a Győri vonattal Szárligetre. Ehhez kb. fél 3-kor kellett - volna - felkelnem, de amikor felébredtem, egyből éreztem, hogy kicsit túlhaladtam ezen az időponton, konkrétan 5 óra múlt, ekkor már a HÉV-et kellett volna várnom... Gyors újratervezésem eredményeképpen egyből Szárligetre vezettem és így még elértem a rajtidőt, végül 8:22-kor vágtam neki a nagy útnak. Abban a pillanatban persze nem érdekelt, hogy a túra után kell majd ide visszajönnöm, majd foglalkozok ezzel a problémával, ha odaértem - gondoltam.
Mivel a táv első felét már ismertem és az nem is nagyon nehéz, próbáltam nem rohanni, direkt lassan menni, hogy az ismeretlen felére több energiám maradjon. Szombaton napközben nagyon szép idő volt, egész nap sütött a Nap, egy szál felhő nem volt az égen, a reggeli pár fokból hamar 10-12 lett. Az előző napokban esett eső miatt számítottam sárra, dagonyára, de a terepen semmi nem látszott az esőből, csak 1-2 síkabb szekérúton voltak pocsolyák, de azon kívül mintha semmi sem esett volna. A táv első fele majdnem végig, Péliföldszentkeresztig az OKT útvonalán haladt, a jelzéseken nem kellett sokat agyalni. Jól haladtam napközben, egyre csak jöttek az ellenőrzőpontok egymás után. Sosem szoktam azt nézni, hogy hú b+ még 90 kilométer van hátra... mindig a következő ep. a cél, így emészthetőbb, persze figyelni kell a szintidőre (átlagsebességre), de nem kell túlagyalni a dolgot.
Hamar elértem 33 kilométernél a hotdogos frissítőpontot, már 15 óra körül volt. A késői rajt miatt szokatlan volt, hogy 33 kilométernél már megy le a Nap, a szép időben pólóra vetkőztem, de itt visszavettem a felsőt, mert már gyorsan hűlt a levegő. A Gerecse hegyet megkerülve Pusztamarót felé tartottam továbbra is a kéken, még a Bajóti műútnál levő ellenőrzőpont előtt lámpát kapcsoltam. Péliföldszentkeresztnél egy kicsit le kellett térni a kékről, utamat a
jelzésen folytattam, de a Gyertyános-nyeregnél újra becsatlakozott a
jelzés is, innen már csak lejtmenet Mogyorósbányáig.
Féltáv, tea, zsíroskenyér; a kávé elfogyott, csokoládé nem is volt. A lassított menet félig-meddig sikerült, kb 18:50-kor értem ide 10,5 órás idővel. Zoknicsere után elindultam az ismeretlenbe. Sokat emlegették, hogy a Nagy-Gete ilyen nehéz meg olyan nehéz; majd meglátom, ha odaértem - gondoltam. nem szeretem a vészmadárkodást. Tavaly Mogyorósbányáról szintén Tokod felé tartottam, mert ott tettem le a kocsit, de most nem azon a könnyebb úton, hanem a kéken kellett továbbmenni, felmászva közben a Kő-hegyre, érintve a Tokodi pincesort és átkelve a Hegyes-kőn. Tokod után a Nagy-Gete felé fordultam, először lankásabb emelkedő vitt az Öreg-kő tetejére, itt szép villanyfényes panoráma nyílt a környékre. Rövid lejtmenet után újra emelkedett, majd jöttek a sziklás meredek részek. Összességében egyébként nem volt rohadékabb az Ágasvárnál, de a vészmadarak már csak ilyenek... A csúcsról folyamatos, de egyáltalán nem meredek lejtmenet vitt a következő pontig, a dorogi Molnár Sörözőig.
Ez nem kimondottan frissítőpont volt, egy nápolyit kaptam, viszont a kocsma a túrázóknak nyitva volt, szóval egy dupla kávé, forró tea azért belefért. Volt, aki másféle "frissítést" tolt 🍻, de nekem tökéletes volt a tea is. A városból megszámlálhatatlan forduló után jutottam ki, a Kesztölci szőlőknél levő pontig nem volt vészes emelkedő. Szépen hűlt a levegő, közelítettük a 0 fokot, a ponton egy félig fagyott banánnal frissítettem fel magam, és nekivágtam egy újabb meredek emelkedőnek a Kétágú-hegy felé. Ennek nem voltak olyan sziklás meredek szakaszai, mint a Getének, viszont hosszabb volt. Felfelé menet újra elhagytam a
jelzést és már nem is tértünk vissza rá. Tovább a
-ön Kelet-Délkelet felé, hosszan tartó, vagy 10 kilométeres hullámvasutas szakaszon. Itt ért el a holtpont, éjszaka volt, 2 óra körül, semmit nem láttam körülöttem a hegyek miatt, az út egyhangú, avar borította, alatta rohadék kövekkel. Egy elágazást el is bambultam, az órám jelzett, hogy letértem az útról. Az egyhangúságot a Pilis-nyeregben felbukkanó feltételes ellenőrzőpont bontotta meg egy kis időre.
Pilisszentkeresztnél ért véget ez a szakasz. Köves, hajtűkanyaros szerpentin ösvény vitt le a következő ponthoz, a Szántói-nyeregbe. 84km, már csak 1 ep volt hátra. Egy említésre sem méltó emelkedő után a már ébredező Csobánka mellett elhaladva közelítettem az utolsó hegy, a Nagy-Kevély felé. Az utolsó pont a Kevély-nyeregben volt, innen meredekebb az emelkedő, de ezt már ismertem, tavaly a cserkész túrán jártam erre, igaz akkor az ellenkező irányban. A kaptató nem volt vészes és nem is volt hoszzú, de azért máshogy érzi az ember már 95 kilométerrel a lábaiban. A Kevélyről szép, zúzmarás kilátás nyílt Nyugat felé.
Már csak lefelé, persze utálatos köves ösvényen, aztán meg jöttek a véget nem érő utcák, de ezt már féllábbal is... és végre elértem a CÉLt, vasárnap reggel 8:56-kor, 24:31-es idővel, 4,2km/h-ás átlaggal. MEGCSINÁLTAM! 😊😎
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.