Szombaton a Zemplén tavaszi teljesítménytúra 50-es távján vettem részt. Már nagyon vártam ezt a túrát, szeretem a Zemplént és a szervezők, Barbi és Laci mindig hangulatos, családias túrákat szerveznek.
24-en vágtunk neki az 50 kilométernek, pontban 6 órakor én indultam elsőként a Sátoraljaújhelyi rajtból. Jó idő volt, de egész nap kellemetlenül erős szél fújt, főként a magaslatokon és a nyitottabb mezőkön, legelőkön. A Szár-hegyen van egy kilátóplatform, de olyan szél volt már reggel, hogy alig bírtam valamennyire stabilan tartani a telefont 1-2 kép erejéig. Elkészült már az új kötélhíd ami innen a Szár-hegyről visz át a Várhegyre, majd egyszer mindenképpen kipróbálom 🙂.
Az útvonal a szokásos volt, most újításként nem kódokat kellett felírni és OKT bélyegzőkkel igazolni, hanem Laciék is már szúróbélyegzőket tettek ki, amit azért egyszerűbb volt használni. A megszokott, kötelező navigációs hibámat az Eszkála felé vezető szakaszon vétettem, egy ordas kék nyíl balra mutatott, de persze az út egyenesen vitt tovább, csak az elágazástól semerre sem látszódott a következő jelzés. Na, hát van ilyen, pedig most nem is voltam elbambulva 😆. A Makkoshotyka-Eszkála szakaszom még így is a leggyorsabb lett, mármint magamhoz képest, a többi Strava-t használó túratárs között meg a 8. 😎.
Az Eszkála elágazáshoz érve, a térképet nem nézve csak kanyarodtam az erdészház felé. Azt már tudtam a decemberi túráról, hogy az OKT bélyegzőt letették a háztól az út melletti információs táblához, a szúróbélyegző is ott lesz - gondoltam. Persze sehol nem találtam, a háznál sem, így bélyegzőt nyomtam az itinerre, hogy azért legyen ott valami. Visszaindulva az elágazásban levő iránytábla alatt megláttam a szúróbélyegzőt, szóval le sem kellett volna menni a házhoz 😏.
Innen már visszafelé vitt az utam, pólóban a szélnek kitett részeken azért kicsit hűvösnek éreztem az időt, de az út folyamatosan hullámzott, melegen tartott. Az utolsó megmérettetés előtt, Rudabányácskára beérve, a Smaragdvölgy nevű pihenőhely eléggé ki volt halva, itt jóidőben mindig nagy a nyüzsgés. A falu központja felé bandukolva előttem magasodott a Magas-hegy, amit még meg kellett hódítani. Annak az emelkedőnek az utolsó párszáz métere olyan Ágasvár hangulatú.
A hegyen levő kilátó felső szintjéig kellett mászni a szúróbélyegzőért egy tuti szélviharban. Fotózni egy szinttel lejjebb mentem, de ott sem volt jobb semmivel. A nagy szélben a kilátó össze-vissza nyikorgott az illesztéseknél, éjszaka tuti jó lehet 😉. A szél miatt a kalandpark is elég csendes volt, csak a libegő ment az ilyen köteles eszközök közül. A hegyről gyorsan leértem, a libegőről meg lestek, hogy mit csinál az az őrült azon a meredek kavicsos úton. 10:26 alatt értem be a célba, a három teljesítésem közül a leggyorsabb volt, 2022-ben még majdnem két órával több idő kellett ehhez.
A kitűzős táblám meg megint kinőtte magát, kell egy nagyobb vagy még egy 😍
