A múlt szombaton Vidróczki betyár 62 kilométeres túráján indultam. Voltam már itt két éve, így volt némi fogalmam arról, hogy miféle ínyencségek várnak itt rám. A rajt/célnak helyet adó Szorospataki táborhoz eljutni már egy betyáros kihívás, főleg szegény kocsinak, irdatlanul szar az út.

6:10-kor vágtam neki az útnak 15 órás szintidővel. Legutóbb kb. 14,5 óra kellett a teljesítéshez, igyekeztem legalább ezt tartani. Bemelegítésként, avagy előételként Mátraszentlászlóig emelkedtem, máris pótolhattuk a kalóriákat, mert már nem volt messze az első fogás, a Galyavár. Ja, egész nap ocsmány esős idő volt, néha rákezdett, aztán, mire felvettem az esőkabátot elállt, vagy csak csepegett, egy idő után fel sem vettem, csak pólóban mentem, mert a nejlonzacskóban meg melegem volt.

Az alacsony szintű felhőzetben mentem tovább Mátraszentimre felé, innen egy kis kört kezdtem Bagolyirtás, Fallóskút felé, kicsi hullámzással, mondható pihenőszakasznak is. Mátraszentimrére visszaérve Mátrakeresztesig lejtmenet következett. A telefonon a GPS vétel borzalmas volt, ugye az újonnan vett Motorola telefon nem áll a helyzet magaslatán, ha helymeghatározásról van szó és erre még rájátszhatott a ködös, párás idő is. Szóval legközelebb track rögzítésre meg térképezésre viszem a régi Samsung telefont is, ami alapból egy használhatatlan lassú szar, de legalább jó a GPS modulja, majd a Motorolával meg fényképezek, mert egyébként minden más jobban megy neki.

Mátrakeresztesről kis Vidróczki-barlang kitérővel egy nagy kört kezdtem, emelkedővel a Péterke-hegy és a Szalajkás-tető felé, innen már közel volt a második fogás, a Világosvár kaptatója. Intenzív lejtmenettel érkeztem vissza Keresztesre. A frissítőponton kicsit több időt töltöttem, mint szoktam, de számításaim szerint jól álltam az idővel. Újabb emelkedő következett a Kosik-tanyán át az Ágasvári turistaházig. Kezdett már sötétedni és ugye az eső miatt tiszta sár volt minden, nem számítottam sok jóra, merthogy hátra volt még a desszert, az Ágasvári fel- és lejtmenet. Aggodalmam a sár miatt alaptalannak tűnt, legalábbis felfelé, mert gyorsabb voltam, mint korábban. A Strava szerint 12 perc alatt fent voltam, de itt a saját térképem szegmense 24 percet mutat, ami nyilvánvalóan rossz adat, majd meg kell néznem, miért számol rosszul. Lehet, az oda-vissza út zavarja meg.

Pecsételés után egyből indultam is lefelé, hogy még lámpa nélkül leérjek, mert még mindig felhőben voltam és ködben nem annyira jó fejlámpázni. A lejtmenet a sár miatt óvatosabb, lassabb volt, mint legutóbb a Hanák Koloson, de esés nélkül leértem. Kb. 5 kilométer volt még hátra, de már csak kb. 1 órám volt az időből. Az út a célig nagyrészt lefelé vezetett, de persze voltak még kisebb emelkedők benne. Az erdőben vezető ösvényen is próbáltam még lámpa nélkül menni, mert a ködben világítva még annyit sem láttam. Párszor el is mentem rossz ösvényen, de mindig hamar rátaláltam a helyes útra.

A cél felé vezető utolsó pár száz méteren már az "aszfaltos" úton szedtem a lábaimat, bár már nem nagyon akarták és a szintidő előtt 5 perccel sikerült is beesni. Egész nap az átlagsebességet figyeltem a telefonon, hogy időn belül legyek, nyilván az össze-vissza rögzítő GPS miatt nem a valós átlagomat mutatta és ezért mértem el kicsit az időt. Na, ezért is mennie kell annak a szarnak.