Az idei Sebes Pisztráng túra 45-ös távja majdnem teljesen más útvonalon haladt, mint a tavalyi, "izgalmasnak" nézett ki a szintrajzon az első emelkedő, reggel 6-kor kellemes hűvös időben indultam útnak.

Az útvonal ezúttal a Szalajka-völgyön át vitt ki a városból, sajnos még korán volt, nem járt a kisvonat 🚂 az árusok is még épp a másik oldalukra fordultak az ágyban. A vízesés az alacsony vízállás ellenére szép volt, a rétre sejtelmes ködréteg ült. A Felső-tótól irány az ősemberbarlang, majd kimászás a völgyből, szó szerint, a jelzés egyenesen és megállás nélkül az Istállós-kő erőse csúcsáig vitt, hát, erős kezdés volt ez. Kisebb hullámzás után a Szilvási-kő is meglett, ami a Bükk legmagasabb pontja.

Az Olasz-kapu felé kanyarogva már éreztem, hogy valami nem stimmel odabent, viszont éhes voltam, úgyhogy nem mondtam nemet a zsíroskenyérre. A Bánkúti turistaház következett a Bálvány csúcsot érintve. Furcsa helyen voltak az ellenőrzőpontok, így akit Kis Pistának hívnak elég sokat tudott rövidíteni ezen a túrán. Na, én nem így tettem, mert nem azért neveztem 45 kilométerre, hogy letudjam 40-nel, szóval tartottam a jelzett utat. Bánkúton ugyan nem volt frissítőpont, csak szúróbélyegző, viszont nyitva volt a büfé, így kaptam az alkalmon egy friss kávéra.

Következő megállóm Ómassán a Kövirózsa presszóban volt, az oda vezető jelzést igen hamar szem elől tévesztettem, csak a köves utat követtem, nem figyeltem, hogy a jelzés letért balra. Amikor észrevettem, hogy nincsenek jelzések, megnéztem a térképet, de már elég messze voltam az elágazástól, szerencsére később volt egy visszafordító jelzetlen út, ami levitt a -re. Déjà vu érzés fogott el, úgy éreztem, hogy ezt már egyszer ugyanígy benéztem, és ugyanezen a járatlan úton jutottam vissza a helyes útra. A járatlan szó szerint az volt, néhol derékig érő dzsungellel, ami persze jó vizes is volt, de hamar leértem és megtaláltam a jelzést, nem mintha azon Ómassáig simább lett volna az út.

A presszóban pecsételés után ittam egy alkoholmentes sört, már szépen melegedett az idő, majd továbbindultam Nagymező felé a kísértés ellenére itt is végig a kijelölt nyomvonalon. Nagymező felé baktatva nem éreztem magam túl jól, folyamatosan azt éreztem, hogy feszegetik a hasamat belülről meg a közérzetem is elég szar volt, azért a mező közepén, Nándi helyben sütött palacsintájából (tavaly a Bánya-hegyi úton volt a random palacsintázó) csak legyűrtem egyet 😋, majd a Bánya-hegyi út, Három-kő útvonalon újra az Olasz-kapu felé vitt az utam. Elég sokan voltak ezen a szakaszon, a Három-kő felé vezető keskeny -ön elég erős volt a szembe forgalom, főleg gyerekek. Jött szembe három biciklis tag is, amit végképp nem értettem. Mi volt a terv vajon? Látatlanul vágtak neki annak az útnak? Ha már nem vették figyelembe, hogy milyen túraúton lehet bringázni (nem, sima túraúton nem lehet, csak bringás jellel jelzetten) meg is érdemelték azt a 3 kilométert SPD cipőben sziklák és kidőlt fák tengerében, és még a bringát is emelgethették hozzá, ja persze, és még kerülgessem is őket... Hajrá ZS generáció!!!!

Szóval újra Olasz-kapu felé tartottam, nem kívántam semmi kaját, csak teát ittam, nem volt jó a hasam. Szerencsére innen már végig lefelé vitt az út, de nagyon lassan teltek a kilométerek. Végül 17:53-kor értem célba kemény 4-es átlaggal. Amikor hazaértem, akkor bújt elő eme gyenge teljesítményem fő oka, lázasan és egy hasmenés kezdeti fázisában sikerült végigszenvedni a távot, de azért meglett szintidőn belül. Ja, és az is eszembe jutott, hogy az első Tortúrámon, ami egy 34-es volt 2021-ben tartottam Bánkút felől Ómassa irányába, amikor szintén elnéztem az utat, a térkép nem hazudozik 😁.