Tavaly egy hányós, fosós vírus miatt az ébresztő előtt 1 órával döntöttem úgy, hogy sajnos nem lesz Eger Csillaga, így az idén már nagyon vártam, hogy visszatérjek a Bükkbe a Kárpát Egyesület Eger szervezésében. Sáros túrára számítottam, főleg az odaút során, mert Poroszló után jókora felhőszakadásba csöppentem.

A rajt után a Varróház irányába tartott utam a hajnali Felsőtárkányból, kb. minden kutyát felébresztettünk 🐕, de ez a túra nem egyenesen a kisvasút megállója felé visz az aszfalton, hanem a jelzésen. Úgy tűnt, beigazolódott a sejtésem, elég durván sáros, pocsolyás, futóhomokos volt ez a szakasz, de csak a eléréséig, itt fordultunk "visszafelé" a Varróház irányába. Innen egyhén nedves, később többnyire csont száraz volt az út.

A Varróház után emelkedni kezdtem a Pes-kő völgyön át az Őr-kő-rét felé, a házig lankásabb, majd meredekebb szakaszok követték egymást, én meg menet közben jöttem rá, hogy otthon hagytam a kopoltyúmat, irdatlanul párás volt a levegő. Az Őr-kő-rétre felérve csatak vizes volt a pólóm, pedig nem is esett 😂 egyébként sem szokott sok haszna lenni, hogy izzadok, mint a ló, most meg aztán főleg nem volt.

A kéken mentem tovább a technikás sziklás gerincen az Őserdő, majd a Tar-kő felé, miközben a Nap is kisütött, a melegedő időben legalább csökkent a relatív páratartalom, kaptam is már levegőt végre. Tar-kőről és Három-kőről szép volt a kilátás, a Bükk900-as pecséttel igazoltam, hogy tényleg ott jártam. Nemsokára a jelzésre fordulva ereszkedtem a Bánya-hegyi út felé, ahol frissítőpont volt, majd a Tamás-kúti zsíroskenyeres kalóriapótlás következett, a dzsungel lejtmenet (+felmenet) egész jól járható volt most.

Irány a Hór-völgye, ebből mi következik? Naná, hogy a és az Ódorvár. A motiváció ezúttal is a csúcspalacsinta volt, így az emelkedővel nem is törődve csak arra gondoltam menet közben, úgyis jövök még ide nemsokára a Less Nándin 😏. [ez még mindig jó 🎶 Innerbloom ez most megy szövegíráskor] Szóval Ódorvárról a Völgyfő-ház felé tartottam a dzsungel -en, de most ez is elég visszafogott volt, valószínűleg a kevés csapadék miatt. Völgyfő-ház - Vasbánya-tető a piroson, áááá innen csak pár kilométer jobbra a -en Felsőtárkány, de nem ám arra, hanem balra fordított az itiner Síkfőkút irányába...

Kicsit (nagyon 😁) elhalványultak az emlékeim arról a Síkfőkút-Várkút szakaszról, könnyebb emelekdőre számítottam így a vége felé, de, hát nem adják könnyen ezt a túrát, Várkúthoz felérve most nem a Várhegy felé, hanem jobbra a Kövesdi-kilátó irányába vitt az utam, de még előtte letérve balra, hogy párszáz méter után a gerincen átbukva végre megláthassam Felsőtárkány házait. Már csak az utálatos köves meredek lejtő volt hátra a célig.

Oklevelem, jelvényem története:
Az úgy volt, hogy a célból mindenfélével a kezeimben indultam a szemközti templomnál hagyott kocsihoz, az itinert, oklevelet, jelvényt felraktam a tetejére, hogy ki tudjam nyitni a csomagtartót... na ebből a folytatást akár ki is lehet találni. Öregszem is meg hülyülök is, de a memóriám sem az igazi, a cucc persze a tetőn maradt, hiányukat csak itthon vettem észre, ami nagyon bosszantott és rosszul érintett, mert mindig az elismerésre, az oklevélre és a jelvényre vágyom a legjobban egy nehéz túra végén. Írtam egy levelet a szervezőnek, Herperger Anitának a történtekről, aki volt olyan rendes és körülnézett, de nem találta meg a dolgaimat, viszont az oklevelet és a jelvényt tudta pótolni, amit ma meg is kaptam. Ezúton is köszönöm! 😊