Kb. 15 éve jártam utoljára a Börzsönyben egy családi túrán, akkor a Nagy-Hideg-hegy környékén jártunk, a Csóványost, a hegység legmagasabb pontját (938 m) nem érintettük. Szombaton a Szondi túrák 45-ös távján indultam, melynek fő célpontja a Csóványos. Nógrád kb. 2,5 órára van tőlem, a 7:30-as rajthoz nem kellett túl korán kelnem.

Szóval "Fel a Csóványosra!" felkiáltással (van egyébként egy ilyen nevű teljesítménytúra január végén) indultam útnak reggel még kellemes időben, ugyanis a rajttól egyből emelkedésnek indult az út és meg sem állt a 938 méteres magasságig. A Nógrádi vár alatti sportpályáról jelzetlen, de szalagozott utak vittek ki, első ellenőrzőpontom a Sós-kútnál volt, már ezt kalandos volt érinteni. A szalagozott elágazás előtt az egyik fára volt kirakva egy lap, ami az ellenőrzőpontot jelezte, de egy nejlon bugyogóba volt belerakva, amire szépen rásütött a Nap és a felét nem lehetett látni, lehet, hogy volt rajta egy nyíl jobbra, de csak akkor tudatosult bennem és az utánam érkezőkben is, hogy le kell menni a kúthoz, amikor az onnan felfelé jövő társak rám szóltak. Ezt a letérőt sem az útvonalleírás nem említette, se a tracken nem jelezte. A kúttól visszakapaszkodtam az eredeti útra, ekkor én is útbaigazítottam a majdnem továbbmenő túratársakat.

Még mindig felfelé tartottam, amikor a szalagokat elhagyva a jelzésre kellett áttérni, majd a és jelzések elágazásában (Foltán kereszt) újabb pecsételés következett. Innen már egyenes út, meg még vagy 250 méternyi szint vitt a csúcs felé. A csúcson még felkapaszkodtam a kilátóba, ami 100+ lépcsőfokot jelentett, viszont odafentről csodás 360 fokos körpanoráma tárult elém. Ez a kilátó is egy volt geodéziai bentoncső, de ezt szépen átalakították, a legtöbb ilyenben, amibe fel is lehet menni, csak egy rozsdás vaslétra van.

Lefelé tartottam a jelzésen, amiről Diósjenő felé félúton balra a Závoz-nyereg ellenőrző- és frissítőpont következett. Kalóriapótlás után a jelzésen két durvább emelkedőn értem el a Kámor csúcsát. Lejtmenet után, a jelzést ismét elérve a Pénzásás nevű helynél (b+, nem vittem ásót 🤣) először balra a Drégelyvár irányába vitt az utam. Az ellenőrzőponton nem volt vízvételi lehetőség, pedig kocsival is megközelíthető a hely, tankolás legutóbb a Závoznál volt, 17 kilométernél, a következő meg még a Drégelyvártól 10 kilométerre a Kápolna-hegy alatti frissítőponton (37 km).

Ez így necces volt, mert egyre melegebb lett és már a várnál alig volt vizem, a frissítőpontig tartó út nagy részét már nagyobb emelkedő nélkül, porzó kulccsal tettem meg. Frissítés, kulacstöltés után a Kápolna-hegyen levő kódos pontot érintettem, utána már a Diósjenői horgásztó, majd a cél következett. Ezt így elég gyorsan le tudtam írni, de az az utolsó 7 kilométer rohadt lassan telt. Az utam legelők, szántóföldek mentén vitt, ami mellett ugyan voltak fák, csak a rossz oldalon, szóval végig tűzött a Nap és ugyan rajta volt a fejemen a kalap, de nagyon megelem volt, a 1,5 literes kulacsomat újra hamar elapasztottam.

A célba 16:50-kor, 9:20-as idővel értem be. Megkönnyebbülésemre, a kocsit sikerült jó helyen leparkolni, árnyékos helyet talált magának délutánra. Jól szervezett túra ez, de a nyár közepén 20 kilométer vízvételi lehetőség nélkül nem olyan jó ötlet.