Szombaton a múlt heti Gerecse nevű tömegfelvonulás után felüdülés volt számomra a ritkán járt, csendes erdőben nagyrészt egyedül bandukolni a Kaptárkövek túrán. 3. alkalommal indultam az 50-es távon, útvonala a szokásos volt, főként a Bükkalján található kaptárköveket látogattuk meg rövid emelkedőkkel, majd a túra utolsó harmadára azért jutott hosszú emelkedő is, csak, hogy érezze az ember, hogy teljesítménytúrán van, nem egy kiránduláson 🙂.

Délutánra jó meleg lett, de a szél is fújt. Beújítottam már végre egy tökfödőt, így nem főtt meg a fejem a tűző napsütésben. Valamilyen részben pamut anyagból készült, jól szellőzik, a fejemet szépen hűtötte még rajta keresztül is a szél. Azért néha le kellett vegyem, főleg, ahol nem fújt a szél, mert azért rendesen teleizzadtam és kellett a szellőztetés 🌞.

A Mész-pataktól Cserépfalu felé alkalmi túratársam akadt. 4 lábú társam kb. 1 kilométeren kísért, megelőzött, aztán bevárt vagy épp visszaszaladt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Aztán a faluba beérve én jobbra tartottam a -en, ő meg egyenesen ment tovább a dolgára 😊.

Ez a túra azért nehezebb, mint a Gerecse, persze a szintidőtől nem tartottam, de az átlagom sem lett olyan jó, mint a múlt héten. Itt azért több szint van, meg meredekebb is, nem beszélve az általam nem annyira kedvelt Nagy-Egedi lejtmenetről és úgy egyébként a Kövesdi-kilátóig vezető, sok helyen borzasztóan köves útról.

A 14 órás szintidőből a tavalyinál 20 perccel jobb idővel, 10:51-gyel értem célba, 4,8 km/h-ás átlaggal. A rajt/cél az Egri Mátyus udvarházban volt, ahol van egy büfé, a cél után kívántam volna egy hideg alkoholmentes sört és egy kávét, de pont beelőzött egy soktagú külföldi család, hogy bejelentkezzen a szállásra, a pultost meg nem tanították meg feladatpriorizálásra, így kb. 10 percnyi várakozás után otthagytam a francba...