Az idei Bükkinyúlsz! túrán a már megszokott 60-as távot egy kicsit felturbózták, 66km lett belőle, pontosabban az itiner szerint 67,8km és olyan pontokat (Kőhodály, Kácsi-vár) érintett, melyekkel először a februári Bükkihűlsz! túrán találkoztam. Az új távra a weboldalon először 14 óra szintidőt írtak ki, amitől egy kicsit berezeltem, mert az 4,85km/h-ás átlagot jelentett volna, de később enyhítették 15 órára, így elegendő volt a 4,53-as átlagot tartani.

Szerencsére "jó" időnk volt, meg is kaptuk a nyakunkba az év első hőségriasztását. 6 óra után pár perccel rajtoltam, a 66-os távon összesen 29-en indultunk. A túra első fele szokásosan hosszabb-rövidebb emelkedőkkel tarkított hullámzással telt. Ahogy az idő melegedett, egyre több víz fogyott, de sok települést érintett az útvonal, volt utánpótlás.

Majdnem féltávnál, a kisgyőri kocsmánál volt zsíroskenyeres frissítőpont, itt kicsit kinyújtóztattam a lábaimat, a szokásosnál nehezebbnek éreztem őket, pedig jól tartom a versenysúlyomat 🤣. Frissítés után nekigyűrkőztem a túra hosszú emelkedőjének (5,3km 9,5%) a Kőlyuk-galya felé. Nem ment túl jól, nagyon melegem volt, vagy 15 perccel lassabb voltam itt, mint tavaly. A csúcstól alaposan kifárasztott lábakkal tartottam Bükkszentkereszt felé, itt is tudtam kulacsot tölteni, majd Répáshuta következett. Már nagyon vártam, hogy megérkezzek a frissítőpontra, szükségem volt a kalóriákra... sokra 🥩🍖🥓. A közepesen felhős égen legalább nem tűzött folyamatosan a Nap és délutánra a szél is feltámadt, így legalább volt értelme a fejemről lefolyó zuhatagnak.

Kicsit el voltam kenődve, mert a belőtt 4,53-as átlag alatt voltam (a Locus 4,5-et mutatott, de a nyomorult nem csonkolja, hanem kerekíti az értéket, Répáshuta előtt 10 órás időnél valahogy 44,7 kilométernél jártam, ami nyilván nincs 4,5km/h). Ettem mindenből egy kicsit, meg ittam egy bögre izós vizet is, majd továbbindultam, persze még Balla-barlang, szokásosan. A jelzésen kisebb emelkedő után a dzsungelparti következett a Katalin-völgyben. Itt valami furát éreztem a lábaimban, azaz nem éreztem, eltűnt a fáradtság érzés, nem tudom, mi volt abban a löttyben, de új erőt adott, csak úgy vágtattam a dzsumbulyon keresztül. És igen, ez volt minden Bükkinyúlszom leggyorsabb dzsungel lejtmenete 😀.

Bíztam benne, hogy újult erőmmel be tudom hozni az elveszített időt, de itt még nem láttam, hogy hogy is lesz a vége. A Hosszú-völgyi ellenőrzőpontnál megnéztem, hogy mit ír az itiner addigi össztávnak (57,7km), a Locus meg csak 56,7-et mutatott. Rájöttem, hogy az itiner nem teljesen pontos és bár az általam mért 56,7-ben volt vagy 2-300 méter plusz (egy benézett kanyar miatt valahol a Latorvár előtt 😎) bíztam benne, hogy így bele fogok férni az időbe. Persze előtte még ott volt a mumus, az Ódorvári kaptatója, amit le kellett küzdeni. Nem volt mit tenni, menni kellett előre, azaz felfelé, leszegtem a fejemet, csak a lábam elé néztem és tettem egyiket a másik után. Párszor persze meg kellett állnom, de csak felértem, az ellenőrzőponttól már csak 6 kilométer és másfél órám volt hátra. Itt tűnt úgy először, hogy beérhetek időben.

Innen szerencsére nem túl meredek lejtmenet visz vissza Cserépfaluba, nem is nagyon köves, így hosszú léptekkel tudtam haladni, futni azért nem akartam, azt nem díjazzák a szar térdeim. Végül szerencsésen célbaértem 14:42-es idővel, 18 percem maradt. Ez most alaposan kinyúvasztott, méltó a nevére ez a túra, de hibátlan maradt a tabellám, 2018 óta mindig itt vagyok (nem mind 60-as), a 8. rendezéssel 8x teljesítő lettem 😊.