Tavaly már szemeztem a Sárga 70-nel, de nem bírtam magam rávenni arra a Budaörsi célból az Esztergomi rajtba bumlizásra, így letettem róla. Idén csak belevágtam, a kocsit a célnál levő parkolóban hagytam, nem vittem pucsit, mert az előrejelzés napközbenre meleget jósolt, a hanjalra írt 10 fokban meg jól elvagyok pólóban menet közben. A vasútállomásra kisétáltam (~2,5 km), a rajtba vonattal a Budaörs->Budapest déli vonalon, majd gyalog a Széll Kálmán térre, onnan a 4/6-os villamossal a Nyugatiba, majd onnan az Esztergomba tartó vonattal jutottam el. Ezt a triót valószínűleg senki nem választotta rajtam kívül, mert a Budaörsi vonaton egy darab túrázót nem láttam, sőt egészen az Esztergomi vonatig egyet sem, az viszont dugig volt túrázókkal. Végül vagy 2,5 óra kellett ehhez a manőverhez, ráadásul Budapesten fél 10 körül is rohadt nagy volt a tömeg, nagy volt a forgalom, amit kimondottan utálok, az 5 percenként jövő villamos is dugig volt.
A túra rajtja az Esztergomi vasútállomáson volt, kicsit átláthatatlanul oldották a 100-as távosok áthaladó ellenőrzőpontját és a 70-es távosok rajtját. A 100-asok pontja egy jól látható felirattal jelezve volt, de semmi más. Én beálltam egy bazi hosszú sorba, ahonnan úgy láttam, hogy indulnak az emberek, de a sorban kiderült, hogy az itinert máshonnan kell beszerezni, a tömeg miatt csak kérdezősködés útján jutottam el egy fickóhoz, aki leolvasta az e-mailben kapott kódot, a kezembe nyomott egy szűz A4-es lapot és egy kb. 20(!) oldalas, fényes, színes papírra nyomtatott füzetet, amiben térképek és az útvonalleírás volt. Ez utóbbi annyira nem tetszett, mert fölösleges papírpocsékolás és a mérete miatt nem is kezelhető út közben, sok társamhoz hasonlóan gyorsan be is gyömöszöltem a hátizsákba, nem is látott napfényt, amíg haza nem értem, úgyis csak az A4-es lap kellett a bélyegzők gyűjtéséhez.
23:15-kor rajtoltam, a tömeg szépen kivitt a városból, majd egyből emelkedni kezdtünk a Vörös-kereszt nevű hely felé. E túra érdekessége, hogy végig a 
jelzést kell követni, legalább nem kell azon agyalni, hogy mikor merre kell továbbmenni 😂. Az itinerben szereplő ellenőrzőpontokból egy csomó helyen nem volt semmi, ez főleg még sötétben volt érdekes, merthogy még ismeretlen volt nekem az útvonal és nem voltam biztos benne, hogy tényleg nem volt ott ellenőrzőpont vagy csak elmentem mellette. Nehezítette a helyzetet, hogy nem használtak tájfutó bójákat az ellenőrzőpontok jelzésére, ugyan minden ponton volt egy ellenőrzőpont feliratú tábla, de azt sok ponton olyan szerencsétlenül helyezték el, hogy már csak akkor tűnt fel, hogy ott van, amikor egyébként is ráleltem a bélyegzős emberre. Az ilyen jelzéseket azért szokás a pont előtt úgy kitenni, hogy kiüsse az ember szemét, nem? ... főleg sötétben.
Klastrompusztánál volt az első ellenőrzőpont, legalábbis, amit én megtaláltam 😁. Fokozta a bizonytalanságomat, hogy a bélyegzőn a 3-as sorszám szerepelt, így aztán agyalhattam, hogy most kihagytam két pontot vagy a 100-asoknál volt esetleg az első kettő. Mentem tovább, Pilisvörösvár felé közeledve kezdett derengeni az ég alja, a madarak sorban ébredeztek és egyből dalra fakadtak, ez egy roppant kellemes szakasz volt 😊. Pilisvörösváron volt a 30-as távosok célja, illetve a 70-esből is kiszállhatott, aki úgy érezte. Ugyanitt amerikai hot-dog volt a kora reggeli frissítő.
Utamat a 10°C-os friss hajnali levegőn folytattam, nagyon jó lett volna már egy kávé, mert eléggé álmos voltam, pont azt éreztem, mint nemrég a Vérkörön, hogy menet közben el tudnék aludni. Szerencsére Solymárra beérve, a város határában egy Shell kút termett, én meg azon nyomban lecsaptam egy friss eszpresszóra ☕ - nem voltam ezzel egyedül. A koffeinszint rendbetétele után, az út másik oldalán volt egy frissítőpont, majd az egyhangú ösvényeket felváltva a vadregényes a Jegenye-völgyben folytattam kalandos utamat.
A következő kiszállópont Hűvösvölygben volt, 50 kilométernél. Itt is megkérdezték, hogy megyek-e tovább, há'persze - mondtam, majd egy frissen sült, folyós sajtos, zsíros szalámis, sós pizzaszelet letolása után megkezdtem az emelkedést a Nagy-Hárs-hegy felé. Menet közben a Hűvösvölgyi állomásról indult kisvonat hangját folyamatosan hallottam magam mögött, végig kísért az emelkedőn. A távolban még egy gőzmozdony 🚂 hangját is hallottam, de azt a szerelvényt nem láttam.
Nagyszénászugot elhagyva már közelítettem Budaörs felé, a környező hegyi ösvények keskenyek és fárasztóak voltak. Az út folyamatsan fel-le hullámzott, és itt már a 15-ös körtáv túrázói is megjelentek, de a jóidő miatt sok volt a "civil" túrázó is. Délután volt már, nagyon melegem volt, Budaörsre beérve az utcákon vitt továbbra is hullámzó utam, már csak a Törökugrató csúcsa volt hátra, amit meg kellett hódítani. A hegytetőről szép kilátás nyílt a városra, ahonnan már csak a 3 kilométerre levő célba kellett becsorogni.
4,3km/h-ás átlaggal, 15:17-kor értem célba, ahol mindenféle tésztás kajából lehetett választani, és a mákosra szavaztam, már úgyis régen ettem ilyet. Szerencsére nem hagytam ki egy ellenőrzőpontot sem.
