Szombaton a Pilisben jártam egy olyan teljesítménytúrán, ami olyan helyeket érintett, melyekről már nagyon sokat olvastam és régen szerettem volna felkeresni, úgy, mint a Dobogó-kő, a Vadálló-kövek vagy a Prédikálószék. A túrát a pomázi 937-es cserkészcsapat szervezte, a rajt Budapest Csillaghegyen volt egy parkban, a cél pedig a pomázi katolikus plébánián. Ugyan nincs nagy távolság a rajt és a cél között, mégsem körtúra, a kocsit a pomázi HÉV megállónál tettem le, majd azzal utaztam át Csillaghegyre, ez mindössze 5 megállót és 2 féle(!) menetjegyet jelentett... volna, ha a BudapestGO alkalmazás erre felhívta volna a figyelmemet, de mivel nem tette, én meg vidéki parasztként nem ismerem a fővárosi (és elővárosi) tömegközlekedés furcsaságait, csak egy BKK-s vonaljegyet vettem. Persze jól meg is büntettek, merthogy Pomáz az nem Budapest és egy MÁV-os (!) jegyet is vennem kellett volna 🤬. Szóval a MÁV jegy hiányában megbüntetett a BKK kalauza, na ezt rakja össze, aki akarja... Eddig sem csíptem a fővárost és most sem került közelebb a szívemhez.
Na, végülis időben megérkeztem a rajtba jól felb.szott hangulatban. Az előnevezés során a nevezési díjat nem lehetett kifizetni, így a start előtt kp-val kellett kínlódni, itt összegyűlt egy kisebb sor, de utána az itiner felvétel már simán ment, a rajthoz járt 1 alma is, így azzal a számban indultam útnak. A túra kb. első harmadában minden idegesített, Budapest zaja, a városból kifelé kb. 4 kilométer volt, mire a természetben érezhettem magam, zavart a sznob senkiházi parasztok által elhordott hegyoldal látványa, ahová puccos vityillókat éptítettek, zavart a mögöttem jövő, kb. kétméteres lépésekkel haladó túrázó... szóval kb. minden. A Nap se sütött, borult, párás idő volt egész nap. A rajt után egyből emelkedni kezdett az út a Róka-hegy, majd a Kő-hegy felé. Ezeket sorban az Ezüst-kevély és a Nagy-kevély követte. Még itt sem érezhettem magam teljesen a vadonban, mert a hegytetőről mindenfelé városokat, házakat láttam.
Az első ellenőrzőpont innen lefelé, a Kevély-nyeregnél volt, ahol frissítésként szigorúan 1 darab linzerből készült, bakancsformájú sütit kaptam, ízre nem volt rossz, de nem frissített rajtam túl sokat az a pár falat. Innen lejtmenet következett Csobánkáig, végre már azt éreztem, hogy nem városi kiránduláson vagyok, bár Csobánka házait is láttam, de itt már legalább csend volt, az kellemes a hegyi falusi érzés fogott el, ezt jobban kedvelem, mint a városi forgalmat meg zajt. Utam egy újabb ellenőrzőpontot érintett egy kocka csokidarabbal, mely a Hosszú-hegyig kisebb emelkedővel, Piliszszentkeresztig lejtmenettel fordított rá a Dobogókői emelkedőre. Pilisszentkereszten újabb ellenőrőzpont volt, frissítésként jéghideg szörppel.
Folyamatosan dézsmáltam a tartalék kajámat, de nem tudtam, hogy mi várható a folytatásban, így takarékoskodtam, úgyis van rajtam némi fölösleges zsírréteg, amitől jó lenne megszabadulni. Dobogókőn nem volt ellenőrzőpont, cserébe az útvonaltól egy kicsit kitérve volt szép kilátás, meg egy csomó ember. Ide ugye kocsival, bringával is fel lehet jönni, így még a kissé esőre álló időben is sok turistát vonzott a hely. Hosszú, de nem vészesen meredek lejtmenet következett a dömösi ellenőrzőpontig, miközben elmellőztem a Rám-szakadékot is, ahol szintén sokan voltak, főleg gyerekek. valamikor 35+ éve általános iskolás koromban jártam itt egy osztálykiráduláson. Dömös felé tartva sokáig hallottam a környék fölött köröző mentőhelikoptert, amivel később egy mezőn találkoztam, a Vadálló-kövekhez riasztották őket, de később üres hodrággyal láttam őket jönni lefelé, szóval remélhetőleg nem történt semmi komoly.
Dömösön újabb hidegvizes frissítés következett, majd megkezdtem a Vadálló-kövek felé vezető utamat a 
jelzésen. Itt még soha nem jártam, nem is számítottam erre az őrült kaptatóra, a kövekig kb 1800 méter átlag 20%-os meredekséggel, de megérte a szenvedést, mert pazar látványt nyújtottak a 10-20 méter magas sziklaképződmények és nem mellesleg a kilátás is gyönyörő innen. A Prédiklálószék már nem volt messze, a kilátóba felmászva végre élőben is megcsodálhattam a Dunakanyart, kár, hogy kicsit párás volt az idő. Itt újfent sokan voltak, de valamiért nem a Vadálló-kövek felől jöttek 😁 a másik irányból lényegesen könnyebb az emelkedő.
A következő ellenőrzőpontom a Hármashatár nevű helyen volt nulla frissítéssel, a lejtmenetben már eléggé megéheztem. Az utolsó ellenőrzőpont előtt még egy utolsó kisebb emelkedő várt a Lom-hegy oldaláig, majd a célig már végig lejtmenet következett. Az utolsó 2 kilométer megint aszfaltos volt, immár Pomázon. A célban már volt nutellás, zsíroskenyér és meleg tea is. Na igen, ez az összeállítás úgy Dömös magasságában lett volna jó, meg még ebben a hideg időben a hidegvíz helyett a forró tea is jobban esett volna a pontokon.
Az ismeretlen terep és a nehéz kaptató ellenére jó időt futottam, 4.6-os átlag lett és a túra végére még a hangulatom is sokkal jobb lett 😊.
