A Pelikán túra után szombaton egy újabb alföldi túrára szántam el magam, na nem mintha jobban vonzana a pusztaság, mint a hegyek, csak kell a kilométer meg a TTT pont 😁. Szóval az Ország Közepe túra 60-as távján indultam Újhartyán külterületéről. A bázis egy sátorban volt a falu ipartelepének szélén, innen vettetem bele magam az erdőbe, vagyis, inkább a pusztába. Itiner gyanánt egy bazi nagy A3-as méretű lapajt kaptam, amit ráadásul vastag papírra nyomtak, így küzdős volt első alkalommal olyan kicsire összecsócsálni, hogy beférjen az itinertartó nadrágzsebembe 😄. Az időméréshez egy QR kódos karszalagot kaptam, ezzel kellett a rajtoláskor és a célbaérkezéskor csekkolni a gépen. Volt még rajta egy kajás piktogram, amivel Csévharasztnál lehetett a gulyáslevest kérni, na, de annak külön története lesz...
Rajt után egy rendes erdőn vezetett az utam a 
-en, de jelzést egy darabot sem láttam, ez így jó lesz - motyogtam magamban. Aztán az első balkanyar után megváltozott a véleményem, mert onnan nagyon szépen és sűrűn voltak jelezve az utak, elágazások. Fura módon, sok helyen félig, kb. 1,5 méter magasan kivágott fákra tették a jelzéseket, a fa kérgét a jelzés alatt lehántva. Remélhetőleg nem azért vágták ezeket ki, hogy legyen hova tenni a jelzést...
Utam majdnem nyíl egyenesen vitt a Gázpászta nevű elágazás felé, ahol egyből megtetszettek az itt használatos iránytáblák, szépek, nagyok, informatívak. Itt egy kódfelírós ellenőrzőpont is volt, majd egy derékszügű fordulat után, átslisszolva az M5-ös autópálya alatt beértem Inárcsra. A faluban nem volt semmi, mármint ellenőrzőpont, csak át kellett vágtatni, hogy utána újabb 90 fokos kanyarok közepette jussak ki a legelőkre, szántóföldekre. Semmi erdő, csak a pusztaság volt kilométereken át, semmi izgi nem volt az útvonalban néhány marhát leszámítva... mármint azt a legelős fajtát.
A térképen Ócsai Nagy-erdőnek nevezett erdővel nem igazán találkoztam, vagy legalábbis eltérő az elképzelésünk a "nagy erdő" fogalmáról. Valamiféle barátságosabb hely kb. az Ócsa alatti Selyem-rét volt, amit elhagyva egy általam kimondottan rühellt szakasz jött, kb. 2 kilométernyi caplatás a forgalmas főút szélén egészen Ócsa határáig. Ócsán volt az első frissítőpont 24 kilométernél, hát, szerencsére nem nyár volt, így ezt még nem éreztem annyira távolinak a rajthoz képest. Reméltem, hogy lesz forró tea meg zsíroskenyér, de a pontot is alig találtam meg, mert csak simán egy kocsi volt az út szélén mindeféle jelzés nélkül, hogy mi a fene is az. Zsíroskenyér helyett nápolyi meg szaloncukor, forró tea helyett meg 10 fokos kútvíz jutott 😒.
A "frissítés" után továbbindultam vissza az autópálya irányába, amit újabb derékszögek után értem el, ezúttal fölötte átkelve, újabb nyíl egyenes kilométerek vittek el a vasadi tanyavilágba. Egészen borzasztó állapotú telkek, lakott házak mellett vitt a turistaút, mindegyik telken 2-3 ember nagyságú kutyával, alig vártam már ennek a végét, mert szétment a fejem a rohadt ugatástól. Megpróbáltatásaim végét a Rózsahegy elágazásban levő újabb kódos pont hozta el, innen már távolodtam a falutól. Lassanként újra felfedezni véltem az igazi ERDŐT az útvonalon, a pótharaszti sétaerdő kimondottan hangulatos volt, bár már sötétedett, így nem láttam sokat belőle. Utam a csévharaszti erdőőri laknál levő ellenőrzőpontig vitt, ja, ha lett volna ott valami. Az egy dolog, hogy nem figyeltem a 
jelzés lekanyarodását, de oda visszakeveredve, és a lakot megtalálva ellenőrzőpontnak se híre sem hamva nem volt. Összeakadtam egy túratárssal, de ő is most volt itt először, így egymást segítettük abban a fingom-sincs-hogy-hol-van-a-pont dologban. Szerencsére hamar érkezett egy harmadik társ, aki már volt itt, és megnyugtatott, hogy se az útvonalleírásnak, se a térképnek, se a tracknak ne higgyünk, hanem menjünk vele Csévharaszt határába, ott lesz a pont... és ott is volt egy furgonban. Na, szóval itt volt a gulyásleves, nem helyben főzték, de legalább készültek, egy házból kihúzott hosszabbító végén egy mikró lógott, így meg tudtam melegíteni, ráadásul még forró langyos tea is volt. Azért az megjegyzendő, hogy az előző frissítőpont óta pontosan 28 kilométert jöttem vízvételi lehetőség nélkül...
A levest letudva - ami egyébként egész jó volt - 3 kilométer múlva volt az utolsó kódfelírós pont a Pótharaszti templomdombnál. Igaz a kiírással ellentétben itt sem a dombon, hanem az útmenti iránytáblán volt a kód, de azt legalább észre lehetett venni. Innen a cél már csak 4 kilométer volt. Sajnos az Ország közepe túra 60-as távját sikerült úgy kijelölni, hogy ez pont nem érintette a Pusztavacsnál található ország közepe emlékművet 🤔.
A nem túl nagy létszámú túra 60-as távján a 15 indulóból tök utolsó lettem, de, mint tudjuk, ez engem nem szokott zavarni, bőven szintidőn belül voltam. A túra furcsaságait ellensúlyozandó egy szép, üvegből készült érem volt a sikeres teljesítés jutalma és még kávé is volt a célban.
