Fotógaléria
Rákóczi emléktúra Zemplénben
Szombaton két kihívás is várt rám, az egyik természetjárós, a másik olyan gép előtt ülős. Reggel Hercegkúton kezdtem a Rákóczi emléktúra 32 kilométeres távján. Másodjára voltam itt, a tavalyi 10 centi hó alatt 10 centi víz alatta sár trió helyett most sokkal jobb terep várt... csak simán sár volt 😂.
A kör is hosszabb lett, mint tavaly, mert most fel kellett menni Komlóska mellett a Szkalka sziklához, ezt tavaly elhagyhattuk a csúszós terep miatt. Ritkán taknyolok túrán, de azért most nyomtam egy seggest a sziklától lefelé a csúszós avaron (alatta sár...). Némi könnyítésként legalább volt GPS térerő, nemúgy, mint tavaly, persze a telefonos térkép is már csak utólag segít azon, ha az ember elbambulja a jelzést 😎.
Az Eszkála erdészháznál már megszokásból másztam fel a ház mellé, ott van a fán az OKT bélyegző - gontoltam, legalábbis tavasszal még ott volt, de persze már nem volt ott, csak a helye. Miután jól körbefotóztam a helyet, hogy hát én itt jártam, lementem vissza az útra és akkor vettem észre a pecsétes dobozt az információs tábla hátoldalán 🤔. Na jó, amúgy sem láttam volna Újhuta felől, hogy ott van, de legalább meglett a pecsét az itinerbe.
Az Eszkálától visszafelé lett igazán sáros az út, előtte nem volt vészes. A Cifra-kút előtt becsatlakoztak a 20-as táv túrázói is, hirtelen jó sokan lettünk, így dagasztottuk a sarat Hercegkútig. Egész nap jól éreztem magam, Suhaj Laciék mindig kellemes túrákat szerveznek, jövök is vissza tavasszal a Zemplén tavaszira.
Az esti második kihívás miatt 20 óráig haza kellett érnem, de a 32 kilométert hamar sikerült abszolválni, így már 17 óra előtt itthon voltam. És, hát az esti kihívás az a januári Bükki Kihívásra nevezés volt, ugyanis erre a túrára a nevezést mindig egy konkrét időpontban nyitják meg és az a nem túl sok hely általában pár perc alatt el is fogy, de ezt a kihívást második regisztrálóként sikeresen teljesítettem, így már csak a január 11-eit kell túlélni, remélhetőleg ki fogja írni rá a Strava, hogy "This is your longest hike on Strava", vagy valami ilyesmi 😉.
Útvonal: - klikk ide -
Kapcsolat