Fotógaléria

Fotógaléria > Teljesítménytúrák > Less Nándor emléktúra

Less Nándor emléktúra

Újabb október, újabb Less Nándi túra, ezúttal is a 64 km-es távot választottam. Szombatra szép időt jósoltak és bár reggel volt némi szitálás, a tizenpár fokban pólóban indultam útnak.

Elsőként rajtoltam 6:00-kor, Cserépvárajláig még bőven kellett a fejlámpa, főleg az erdőben. A szitálás szép lassan abbamaradt, állítólag még a Nap is felkelt menet közben. A környező hegyek teteje felhőbe burkolózott, nem volt sok esélye a napos időnek.

Az oszlai tájháznál energiapótlás közben az Ódor tetejét vizslattam, már amennyi látszott belőle. Az alacsony szintű felhők között szép képet lehet majd készíteni fentről - gondolattal tovább is indultam, az Ódort a szokásos módon az Egres felől kellett támadni (először). Már menet közben kiderült (nem az ég), hogy nem lesz itt semmilyen csúcsfotózás, a magasság emelkedésével egyre ködösebbé vált a légkör, szitálással együtt természetesen.

Na, majd a Három-kőről vagy a Tar-kőről már milyen szép lesz a kilátás - gondoltam még ekkor. Hát persze, nem kevésbé volt felhőben ez a terület sem, Három-kőre felérve megláttam egy embercsoport sziluettjét a ködbe veszve, pedig nem is voltak túl messze. Kilátásra nem volt kilátás, így meg sem álltam, az ellenőrzőpont úgyis a Tar-kőn volt, nyilván onnan se lehetett látni semmit, pedig szeretek ott bámészkodni.

Tar-kőről lejövet, úton a második Ódor kör felé itt-ott mintha napsütötte területeket láttam volna a távoli hegyek oldalában, de lehet, hogy csak hallucináltam 😵. A második Ódor kör a PL jelzésű dzsungelen keresztül vitt, már sötétedett, kellett megint a lámpa, már nem volt odafent köd, viszont kilátás sem, más okból.

Az Ódor után még Bükkzsérc mellett a Nyomó hegy volt hátra, majd a cél Cserépfaluban. A távot szintidőn belül, 14:35 alatt abszolváltam, 2 perccel gyorsabb voltam, mint tavaly 😎.

Útvonal: - klikk ide -



Kapcsolat

0 hozzászólás

FIGYELEM! Nincs jogosultságod új hozzászólás beküldésére!
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.