Abaúj-Hegyközi teljesítménytúra

A harmadfokú hőségriadó közepette egy kellemes zempléni 50 kilométerre neveztem be az Abaúj-Hegyközi teljesítménytúrán. Konkrét szintidő nem volt előírva, csak annyi, hogy mindenkinek minden távon 18:00-ig be kell érni, ami a legkorábbi 7 órás rajtot figyelembe véve 11 órás "szintidőt" jelentett. Reggel a nevezés egy kicsit nehézkesen ment, mert eleve 7-kor fogtak hozzá a pénz átvételhez, nevezési lapok kitöltéséhez, de az egyik kedves idősebb túratársam lenyugtatott, hogy nem azon a pár percen fog múlni - na, ezt a gondolatot azért jegyezzük meg későbbre! Rendben, mondtam, közben Suhaj Lacival és még 3 társsal koccintottunk a nagy izgalmakra, aztán kb. 7:05-kor tudtam elindulni.

Szóval nekiindultam az 50 kilométernek, kis létszámú túra volt, szerencsére nem volt tömeg, reggel kellemes hűvös idővel. Rezső bácsi kútjánál az első ellenőrzőpont hamar meglett, majd a Fehér-kút következett 7 kilométernél. Itt a forrásvízből már döntöttem magamba a hűsítőt, mert egyre melegebb volt, ráadásul a következő ellenőrzőpont Telkibányán 10 kilométerre volt, alig vártam, hogy odaérjek, mert egyre melegebb lett és a vizem is fogytán volt. A faluba beérve minden kútra rápróbáltam, de víz egyikből sem jött. Szerencsére a múzeumban levő ellenőrzőpont fel volt szerelve folyadékkal, így a kulacsot is csurig töltöttem, meg még vagy két bögrével megittam, a következő pont ugyanis még távolabb volt, Regécen 35 kilométernél, végig erdőben, vízvételi lehetőség nélkül.

Nem igazán szeretem az ilyen hosszú etapokat ellenőrőzpont nélkül, ráadásul a táj is egyhangú volt, melegem is volt, eléggé el voltam bágyadva, meg folyton meg is éheztem, mert Regécen volt az első kajás frissítőpont úgy, hogy addig 1400 méter szint is a lábakba került, meg is ettem szinte az összes tartalék kajámat, amiből egyébként csak kb. 2 banán szokott más túrákon elfogyni. Na, Regéc felé félúton befelhősödött, ez jó - gondoltam, legalább nem lesz még melegebb. Később itt-ott megdörrent az ég, meg esett pár csepp eső, de nem érte el az ingerküszöbömet, mentem tovább. Aztán Regéctől nem messze egy kicsit jobban rákezdett, és ki is értem egy tisztább részre, így már muszáj volt felvenni az esőkabátot. Na, de ez még semmi volt ahhoz képest, amit később kaptam. Az eső egyre jobban szakadt, ömlött, nem is tudom, folyt inkább lefelé, de főleg vízszintesen, olyan szél volt, közben persze intenzíven dörgött-villámlott körülöttem mindenhol.

Egyébként a csökkenő hőmérséklet miatt egyre jobban éreztem magam, meg bekapcsolhatott valami túlélőfunkció is, mert az éhségem pikk-pakk elillant, csak az volt előttem, hogy menni-menni-menni. Megint kiértem egy tisztább részre, ahol a Regéc felé vezető aszfalt út kanyargásait lehetett levágni, mentem tovább, követtem a jelzést, amit egyszer csak elvétettem, de a telefonon nem tudtam megnézni a térképet, mert ki**szottul ömlött az eső, amit megspékelt már némi aprószemű jéggel is. Mindenhol állt a víz, de igazából már mindegy volt 😂, nem kerülgettem a pocsolyákat. Szélnek háttal beálltam egy kisebb facsoport alá, ami ugye nem annyira jó ötlet zivatarban, meg nem is volt sok értelme, mert már tökig vizes voltam, szóval inkább visszafordultam, pofával a jégeső felé, hamar meg is találtam a jelzést és mentem tovább Regéc felé. Kiértem az aszfaltútra, balra a vár, egyenesen a falu, mindjárt ott vagyok - gondoltam, persze közben meg kellett nézni az itinert az ömlő esőben, hogy hol is kéne keresni az ellenőrzőpontot, amit a bolttal szemben a főúton kellett keresni. Teljesen belebújva az esőkabát kapucnijába csak néha néztem fel, hogy mi a helyzet, megláttam egy nyomóskutat, poénból erre is rányomtam és még víz is jött belőle, vízszintesen. Aztán megláttam egy pavilont kb. fél magasságig leeresztve, alul csak lábak látszódtak, az volt az ellenőrzőpont 😀.

Két pontőr és két túrázó várta, hogy csituljon a vihar, beálltam hát én is várakozni, meg közben tartani azt izét, hogy ne vigye el a szélvihar. Nagy nehezen sikerült annyira letörölni a telefont, hogy meg tudjam nézni a radarképet az Időképen, jól telibe kapott egy nagy piros paca. Kb. 30-40 percet álltam a ponyva alatt, amikor annyira elcsendesedett, hogy fel tudtuk emelni a pavilon vázát. Az egyik túratárs ekkor továbbindult futva (mint később kiderült, az aszfalton egyenesen a célba ment), a másik nem is merte vállalni a folytatást a sár és az áradó patakok miatt, ő inkább a buszmegálló felé indult. Én pecsételés és néhány ázott sültkrumpli falat után megtöltöttem a kulacsot és továbbindultam. Közben a főút melletti patakot figyeltem, rendesen megáradt, egész fatönköket hozott magával, amivel szépen el is torlaszolta az átereszeket, a patak lejjebb már inkább a főúton folyt. A falu végén balra vitt be a jelzés az erőbe, át egy hídon, ami a patak fölött visz. Amikor megláttam, hogy a patak inkább folyik fölötte, déjà vu érzés fogott el, az egyik Téli Mátrán volt már ilyen Lajosházánál. Akkor levettem a bakancsot, mert hideg volt, meg még száraz voltam, most meg tök mindegy volt, szóval simán átgázoltam a zubogó vízen. Az erdőbe beérve nem volt vészesen sáros, sőt kimondottan jól járható volt a terep. Az eső ismét rákezdett, jég már nem volt benne. A Várhegy alatt vitt az OKT jelzés a völgyben, iszonyú hangosak voltak a dörgések, amiket ráadásul közeli lecsapók generáltak, lehet, hülyén hangzik, de én nagyon élveztem ⛈.

A következő ellenőrzőpontot Mogyoróskán elérve már elcsendesedett az eső, éppenhogy cserepgett, levettem végre a kapucnit, miközben kilépett egy lakó az utcára és esernyőt nyitott 😏. Az ellenőrzőponton a srácok tapssal és frissítővel fogadtak, kérdezték, hogy tovább megyek-e, mert már páran integettek nekik a Fonyra tartó buszról. Meg sem fordult a fejemben, hogy kiszálljak, így továbbindultam a Malompataki vadászház romjainál levő ellenőrzőpont felé. Végig a K jelzést kellett követni, ami egyszercsak keresztül akart vinni azon a bazira megáradt patakon. Na mondom, itt bizos nem megyek át, mert nagyon nagy volt a sodrás, igaz, hogy csuma vizes voltam, de azért úszni nem akartam. Mivel itt már elállt az eső, tudtam nézni a térképet, követtem a patakot a dzsungelen keresztül, mígnem elértem egy erdei utat, ami átment rajta. Híd ugyan itt sem volt, de az átvezető út miatt lankásabb volt a part, szélesebben, lassabban folyt a víz, így itt át tudtam gázolni, de azért itt is térdig ért. Jajj, vizes lett a lábam 🤣🤣. Szerencsére többször nem kellett ezt a patakot keresztezni, a többi ágban meg nem nagyon volt víz.

A Malompataki romot elérve már nem volt ott senki, így egy pecsétem kimaradt, de nem is számítottam már rá, hogy 6-ig beérek, mert nagyon sok idő ment el Regécen. Azért lefozótam a helyet, majd továbbindultam a Ravaszlyuk nevű ep. felé. Még Arka előtt a K jelzésről jobbra le kellett térni a Ravaszlyuk és Fony felé. Sajnos azt nem tudtam meg, hogy mi is az a Ravaszlyuk, mert pontőrök már itt sem voltak és itt nem is láttam semmit, amit le tudam volna fotózni, így robogtam tovább. Nem sok volt már hátra, az idő is fogyott, de talán nem kések el annyira, talán az időjárás miatt mégis megadják a teljesítést - agyaltam közben. Lassan kisütött a Nap, az erdőből kiérve újra melegem lett, meg párás volt a levegő, itt volt már a cél a közelben, így nem kínlódtam az esőkabát levétellel. Fonyra beérve már csak egyenesen kellett menni, az út a célig vitt, ahol a Mogyoróskai pontőrök már messziről tapssal fogadtak, majd mindenki rákezdett. Kicsit fura volt, de kiderült, hogy a vihar után egyedül én vállaltam be a folytatást 😎. És, hogy mikor értem célba? Kerek 11 órás teljesítéssel 18:05-kor, "nem azon a pár percen fog múlni" - mondták reggel, ugye, hogy ugye? 😉 Persze nem csináltak belőle problémát, mint ahogy a hiányzó 2 pecsétből sem, hiszen a körülmények ellenére végigcsiáltam és erre nagyon büszke vagyok.

A célban volt még gulyásleves, alkoholmentes sör és kávé is, ami mind nagyon jól esett, mire a kocsiba ültem, egész jól megszáradtam. Volt nálam váltózoki meg póló, de teljes szeresléscserére nem készültem.

Útvonal: - klikk ide -