Pokoljáró Tar Lőrinc teljesítménytúra

A nyár közepét a dögmeleg miatt teljesítménytúrák szempontjából kihagytam, 10-én szombaton kezdtem az év második felét, na nem mintha már nem lenne dögmeleg.

Szóval szombaton a Pokoljáró Tar Lőrinc TT 40-es távján indultam, megint egy ismeretlen túra, gondoltam magamban, de annyira mégsem, mert voltak az útvonalleírásban olyan nyalánkságok, mint az Ágasvár, naná, persze, kihagyhatatlan 😑.

A túra Tar településről indult, és az első kihívás a Szakadás-árkon kersztül vezetett, ugyan még nem jártam itt, de már olvastam róla és kíváncsian, lelkesen vártam, hogy végre odaérjek. Rég óta nem volt eső, így nem kellett attól tartani, hogy úszni kell odalent, de néhány mélyebb pocsolya vagy sárfolt azért akadt. Persze látnivalóból nem volt hiány, csodaszép geológiai képződmények között vezetett az egyébként igen technikás ösvény. Épp néztem az olimpián a falmászókat és csak lestem, hogy milyen mutatványokra képesek 15 méter magasan, pont ez jutott eszembe, amikor egyszercsak a teljes ösvényt elzáró sziklaomlásba botlottam. Na nem kellett hozzá falmászó tudomány, de kicsit azért gondolkodni kellett, hogy hogyan is lehet leküzdeni ezt az akadályt, mert, hát visszafordulni, az meg milyen? Rég óta ott lehettek már azok a sziklák, mert azért látszott, hogy hol koptatták ki a túrázók a környező köveket.

Ezután hamarosan megérkeztem az Ágasvári turistaházhoz, de még nem kellett felmenni innen a meredeken, hanem először Mátraszentimre, Mátraszentistván felé kellett egy kitérőt tenni, majd visszafelé a K3-ön támadtam Ágasvár csúcsát. Ebből az irányból nem annyira durva az emelkedő, aminek örültem, de lefelé a meredeken kellett menni újfent a turistaház irányába.

Eddig a pontig azt gondoltam, hogy a meredek lejtmenet letudva, de aztán egy olyan helyre vitt az utam, ami nem csak bazi meredek és ismeretlen volt számomra, de még jelzett út sem volt, csak egy vékonyka, néhol alig követhető ösvény. Az egyébként kiszalagozott út - ami azért nem mindenhol volt hibátlan - az Óvár csúcs és attól kifelé egy kilátópont felé vitt, ez utóbbinál volt az ellenőrzőpont. Kilátásnak megkaptuk a Hasznosi víztározót, sokkal több nem látszódott a fáktól, szóval el is lehetett indulni lefelé Mátrakeresztes felé.

A gerincen mászkálva elkezdett durván ereszkedni az út, ami - hasonlóan az Ágasvári lejtőhöz - tele volt apró törmelékkel, ami miatt rohadtul csúszott, meg persze kisebb kövekkel, ami szintén nem segítette a tapadást, el is taknyoltam egyszer. Lassan egyre közelebb kerültek a házak, de szintben még mindig vagy 150 méterrel lejjebb voltak, azt hittem sose érek le...

Ez lett volna a pokoljárás? Na, ezt a borzalmas lejtmenetet túlélve Mátrakeresztesen némi csavart vittek a szervezők az ellenőrzőpontba, mert az Óvár sörözöben lett volna a főúton, de ehelyett a Böske-forrásnál volt, amit a falu előtt kirakott 1 db iránytáblán jeleztek, amit nem biztos, hogy mindenki észrevett. Egy jó, patakban hűtött itóka után indultam tovább a Gombás-tető felé, ahol folytatódott az ellenőrzőpont kutatás. Egy mező közepén állt valami lepukkant konténer, a szétrohadt kerítésen tábla: ellenőrzőpont ott bent egy bazi nagy nyíllal. Elindultam befelé, elmentem egy másik nagyobb, majd egy kisebb szétrohadt konténer mellett, de sehol semmi. Tovább mentem, egy házat találtam egy lepukkant udvarral, ahol kb. 10 éve nem járt senki, de ellenőrzőpontnak se híre, se hamva. Épp odaért egy másik túratárs, elkezdett kiabálni, de semmi reakció nem érkezett, így úgy döntöttünk, érdektelenség miatt ignoráljuk ezt a pontot, a tracken látszik, hogy itt voltunk, én meg lefotóztam azt az ordas nyilat, ami csak a semmibe vezet. Egyébként itt egy őrzött pontnak kellett volna lenni...

A célig még volt 2 ep, de azokkal már nem volt gond, bőségesen szintidőn belül érkeztem, nem egy csúcs átlaggal (4,0km/h), de jó lett ez erre a túrára, a Gombás-tetői pecsét hiánya meg senkit sem zavart 😎.

Útvonal: - klikk ide -