Fotógaléria

Fotógaléria > Teljesítménytúrák > Mátrahegy teljesítménytúra

Mátrahegy teljesítménytúra

Tegnap ismét a Mátrában jártam, a Mátrahegy teljesítménytúra 40 km-es távján. Az időjárás előrejelzés szerint szép napos idő volt várható, na persze.

Attól nem tartottam, hogy ezúttal nem lesz sár, de a rajt utáni emelkedés során hamar kiderült, hogy a napsütésből sem lesz semmi. Galyatető felé haladva a múlt heti bükki túrához hasonlóan újfent ködbe veszett a mezőny, a csúcshoz közeledve azonban mintha tisztulni kezdett volna, a turistacentrumhoz felérve, ahol frissítőpont volt, még a csúcson levő kilátót nem lehetett látni, de néhány perc múlva már, ha halványan is, de megmutatta magát.

Lefelé fokozatosan tisztult az idő, de a hőmérséklet érezhetően alacsonyabb volt, kicsit fázott a kezem, de lusta voltam megállni és előszedni a kesztyűket, alacsonyabban úgyis melegebb idő volt. Parádsasvártól kisebb hullámzást követően kezdtük meg a második mászást a Kékes felé. Nem volt már köd, és a felhőzet is elvékonyodni látszott, itt-ott ki tudott sütni a Nap, ami már nagyon jól esett a kis zűrzavaros lelkemnek. Persze, bármilyen időben megyek, olyan nincs, hogy az időjárás miatt adjam fel, vagy el se induljak egy túrán, de a rossz idő csak rányomja a bélyegét az ember hangulatára.

A Kékest a Pisztrángos-tó felől, a K+, K- kombón közelítettük meg, ahol a Téli Mátra M és XL is visz, a csúcs közelében volt még néhány hófolt a pénteki "rendhagyó" havazásból. A csúcs eléggé szeles volt, és emiatt hideg is, a Tető étteremben gyors csekkolás után el is indultam lefelé, elég jól haladtam, kivéve a köves, meredek részeket. Mátrafüredet elérve már csak 4-5 kilométer volt hátra, és a januári Téli Mátrás emlékeimet elővéve láttam is előre, hogy azon a Z- jelzésen milyen szép, tiszta és könnyen járható lesz az ösvény 🤔 Jól emlékeztem, most is dagonya volt benne bokáig érő vízzel, annyi volt a küönbség, hogy most nem volt ott körülöttem másik 300 túrázó, meg az út végén nem jobbra a kőbánya felé, hanem balra már Gyöngyössolymos felé kellett fordulni.

Haluskás után már csak a Csáki-tető oldalában kell(ett volna) menni, de a műútról letérve, a Z+ elején az egész ösvény teljes szélességében állt a víz, így az egyel lentebbi, jelzés nélküli úton kerültem meg a dombot, ez valamivel szárazabb volt. A célba 9:12-es idővel érkeztem meg (4.8 km/h), a tavalyi 10:35-tel szemben.

Útvonal: - klikk ide -



Kapcsolat

0 hozzászólás

FIGYELEM! Nincs jogosultságod új hozzászólás beküldésére!
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.