Fotógaléria

Fotógaléria > Teljesítménytúrák > Bükki Kihívás éjszakai teljesítménytúra

Ha már visszatekintés, akkor a Bükki Kihívás kapcsán is képbe kerül a Téli Mátra, hiszen az első kihívásom 2022-ben teljesítettem, amikor a Téli Mátra még elmaradt a covid miatt. Ezt a kihívást épp a Téli Mátra napjára ütemezték, így jól jött helyette, egyben ez volt az első éjszakai túrám. Akkor volt némi hóvihar, meg a Tar-kő és Három-kő is benne volt az útvonalban, emlékszem, a hóviharban alig találtam meg a Három-kőn valami bokorra felakasztott szúróbélyegzőt 🤣.

Tavaly irtó szerencsések voltunk ezen a túrán, igaz a szélvihar miatt, akkor hivatalosan nem rendezték meg a hosszú távot, de a renitensek, akik mégis elundultunk, később megkaptuk a kitűzőket. A legjobb az volt tavaly, hogy épp Telihold 🌕 volt, így sok helyen fejlámpa sem kellett. Ebben az évben a Teliholdat elkerültük, cserébe tök jó idő volt, majdnem tavaszi, kicsit szeles, de nem vészesen.

Az útvonal ugyanaz volt, mint a tavalyi, 45km, a kihívást most az jelentette, hogy az ellenkező irányba kellett menni, nehogy megszokjuk 😶. A terep jellemzően saras volt, a fakitermelések helyszínén elég durván, magasabban volt még némi jég mutatóban, de jól lehetett haladni. A fordított irány miatt a szokott éjszakai zöldséglevest most a Guba-háznál szervírozták, utána már csak a Varró-házi szúróbélyegző volt hátra.

2022-ben az első éjszakai túrámat kemény 3.8km/h-ás átlaggal sikerült abszolválni, akkor 3:27-kor értem célba, idén ekkor már ágyban voltam 😊, 0:55-kor értem be szuper 4.8km/h-ás átlaggal.

Útvonal: - klikk ide -



Kapcsolat

0 hozzászólás

FIGYELEM! Nincs jogosultságod új hozzászólás beküldésére!
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.