Fotógaléria

Fotógaléria > Teljesítménytúrák > 10. Téli Mátra L teljesítménytúrám

10. Téli Mátra L teljesítménytúrám

Ha január utolsó szombatja, akkor Téli Mátra tejlesítménytúra. A szívem csücske ez a túra, egy fix pont az életemben, valószínűleg azért, mert az első klasszikus teljesítménytúrám 2009-ben épp egy Téli Mátra volt, akkor kezdésnek az M távon. Azóta minden évben ott voltam, kivéve 21-22-ben, amikor a covid miatt nem rendezték meg a túrát.

Kezdetben az L-es távot részesítettem előnyben, de kipróbáltam természetesen az XL-t is, ezt három, illetve négy alkalommal. A szemfüles olvasók észrevehetik, hogy XL-es kitűzőből csak kettő van (lásd a csatolt képek között), mivel 2016-ban erőhiány miatt a Vörösmarty turistaháztól az L-es távon mentem tovább a Kékest kihagyva, így az egy L-es teljesítés lett, 2017-ben meg busszal fejeztem be a túrát, a borzalmas terepviszonyok (kb. 20 centi mély porhó, amit le sem lehetett taposni) miatt alig haladtam, már Mátraszentimrénél kint voltam az ajánlott szintidőből, így nem volt értelme tovább küzdeni. Ezután csak az L-es távra neveztem, most már azon vagyok, hogy a sokszoros teljesítők listáján minél előbbre kerüljek.

Szóval az idei lett a 10. L-es távom. A korábbi napok időjárása alapján a tavalyihoz hasonló sárdagasztásra készültem, mely félig-meddig be is jött, de azért Mátraszentimre felé félúton az orromban éreztem 😁, hogy fagyosabb a hőmérséklet, és egyre szaporodtak a jeges szakaszok is, így miután egy tisztáson (ahol Mátraszentimre előtt a főút keresztezi a turistautat) zakóztam egy hatalmasat a jégen, elhatároztam, hogy itt az ideje feltenni a macskákat 😺, amit a Tortúra után sikerült megjavítani.

Galyatető közelében érezhető volt az erős szél, ami már napok óta meghatározta az időjárásunkat, itt még ráadásul hideg is volt, így annyira nem esett jól. Lefelé menet a szél is csillapodott, meg a jeges szakaszok is el-eltűntek, így levettem a macskákat, mert már a lábamat is eléggé szorították, úgy voltam vele, hogy majd Mátraházától lefelé fog esetleg kelleni, mert ott mindig tükörjég van, bár az utóbbi években ez is egyre ritkábban fordul elő, a Téli Mátrán is egyre kevesebb a hó, az igazi téli időjárás is ritkaságszámba megy.

Magamhoz képest egy kicsit meghajtottam most ezt a Téli Mátrát, mert már beneveztem erre az évre olyan őrültségekre, mint a Kiss Péter 57 (2900m szinttel) meg a Vérkör (a maga 77 kilométerével) és a Mátrabérc is tervben van. A változatos terepen sikerült 5km/h-ás átlagot menni 7:03-as idővel, amit eddig csak egyszer tudtam túlszárnyalni, 2020-ban 6:53-as idővel teljesítettem a távot, igaz, akkor csont száraz volt minden, se sárdagasztás nem volt és a hómacska sem kellett.

Szóval a 10. teljesítés után a sokszoros teljesítők listáján ötös holtversenyben a 9. helyen állok ( - klikk ide - ), bőven vannak még aktív túrázók a listán, így kell még jónéhány év az első helyezésig 😊.

Útvonal: - klikk ide -

Mátrabérc statisztikám: - klikk ide -



Kapcsolat

0 hozzászólás

FIGYELEM! Nincs jogosultságod új hozzászólás beküldésére!
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.