Tortúra 65 teljesítménytúra

A tavalyi első T65-öm után idén már november elején tűkön ültem, hogy mikor hirdetik már meg végre a túrát, aztán, amikor kijött a kiírás, folyton frissítgettem a böngészőt, hogy mikor nyílik meg a nevezési lehetőség, nem szerettem volna lemaradni a 4:30-as buszról. Amolyan tárgyfelvételi fílingje van ennek a nevezésnek is, nem beszélve a Bükki Kihíváséról 😀. Szóval 11-es rajtszámmal sikerült nevezni, úgyhogy nyugodtan, de annál izgatottabban vártam a december 16-át 😊.

Bíztam a jó időben, az előjelzések -5°C körüli hőmérsékletet ❄ prognosztizáltak, ami egy nehéz, de jó túrát vetített előre, legalábbis a tavalyi sárdagasztásnál biztosan jobbat. Szerencsére bejött a számításom, hajnalban gyenge mínuszok röpködtek, hóakadály sem volt, így a buszunk bőven 6 óra előtt megérkezett Miskolctapolcára, volt idő szedelőzködni, kávézni, aztán pontban 6:00-kor elrajtolhattunk.

A terep végig jó, alapvetően fagyott vagy száraz volt, 1-2 helyen volt csak sár vagy a Vörös Meteor síház környékén mélyebb hó. Itt jeges részek is előfordultak, úgyhogy az ellenőrzőpontról kilépve munkára fogtam a hómacskákat, amivel néhány lépés után majdnem sikerült is orraesni, összeakadtak a lábaim 😁, aztán nem sokkal később kiderült, mi volt az összeakadás oka, az egyik nagyobb láncszem szétnyílt, elengedett, így az egész tüskés izé lefittyent a lábamról, a macskák mászhattak is vissza a tartóba. Nem kell még nyugdíjazni őket, menthető a dolog, majd megreparálom valami erősebb dróttal (mert persze a szétnyílt szemet elhagytam valahol a hóban) és bírni fog még 5 évet.

Szóval végig jól haladtam, végre volt szép kilátás a Tar-kőről, nem csak ígérgették az itinerben, így itt megint sort kerítettem egy kis Tar-kőn ücsörgésre, bambulásra, bőven belefért az időbe 😍. Valahol Tamás-kút és Várkút között sötétedett rám, és itt ért el a fizikai és a mentális mélypont is. Ez utóbbin néhány kilométer múltán sikerült átlendülni, a lábak fáradtsága viszont velem maradt. A sötétben kipróbálhattam az új fejlámpát, szuper jó fénye van és nem mellesleg nem világít a szemembe, mint a régi és a tiszta időben még látni is lehet vele valamit. Jól bírta az akksi, kb. 5 perc volt még a városig, amikor lemerült, de még ekkor is ad valamennyi fényt, így nem kellett cserélni a pakkot. Direkt olyat vettem, amibe lehet elemet tenni az akksi lemerülése után.

Várkút után sokat foglalkoztatott, hogy vajon milyen lesz a lejtmenet a Nagy-Egedről, hát a nyamvadt köveket nem lehetett elkerülni, de a szőlőskerti dágványt szerencsére megúsztuk, még látszott a kerítésen a tavalyi ereszkedés nyoma 🤣. Nagyon jó időt futottam, persze nem futva, hanem medve, de én nagyon boldog voltam, hogy a tavalyi 15:02-es időmhöz képest most 14:24 alatt értem be, ami nem kis részben volt köszönhető a jó terepviszonyoknak.

Útvonal: - klikk ide -