Rákóczi emléktúra

Szombaton a Zemplénben jártam a Rákóczi emléktúra 32km-es távján. A hétvégét megelőző pár napon özönlöttek az időjárás jelentésekből, híradásokból az apokaliptikus havazásról, ónos eső áradatról 😱, a mostanában igen sokszor hallott "maradj otthon" felszólításokról szóló "hírek". A Zemplénben esett is vagy 10-15 centi hó, de ennek kb. szokványosnak kéne lenni decemberben, nem kellene ezt valami extrém dologként kezelni. A magyar média megint hozta a formáját hisztériakeltéssel, kattintásvadász cikkekkel. Persze szombat reggel Hercegkútig teljesen jó volt az idő, az utak csak vizesek voltak, 2-3 fok volt végig. Talán az idézhette a világvége hangulatot, hogy a GPS teljesen halott volt, reggel egyáltalán nem volt GPS térerő, így "vakon" vezettem itthonról a rajthelyig, persze az utat már ismertem és, hát azért nem ördögtől való dolog táblák után tájékozódni.

A havazás, de főleg annak gyors olvadása miatt a szervezők a szintidőket megnövelték, illetve a Szkalka-szikla ellenőrzőpontot ki lehetett hagyni, mert a sok víz miatt a terep nehezen volt járható.

7:25-kor rajtoltam, mindössze egy térképvázlattal, előre letölthető track nem volt, igaz GPS sem, szóval nem is mentem volna vele semmire, így hamar előkerült a tájoló, hogy a művelődési házból kilépve legalább azt megtudjam hirtelen, hogy merre induljak (volt nálam rendes Zemplén térkép, meg azért a telefonos térképet is lehetett használni, csak pozíció nem volt). A P- jelzést kellett keresni vagy két utcával arrébb, a helyes út Dél felé vezetett egy olyan úton, ami az olvadó hó miatt inkább látszott pataknak, mint egy falusi utcának. Miután meglett a P- jelzés, az hamar kivitt a faluból, ahol egy csapat jött visszafelé, mert a Gombos-hegyi kápolnához felvezető út előtt a mezőn 15 centis víz állt, így hát én is visszafordultam. Az első ellenőrzőpontot szerencsére meg lehetett közelíteni másik irányból is, így ez a kis kitérő nem okozott nagy időveszteséget.

Kódfelírás után az út emelkedni kezdett, nem meredeken, de úgy alattomosan, folyamatosan. A szint emelkedésével a hóréteg vastagsága is növekedett, igazából minél magasabban voltam, annál jobban éreztem magam, mert a magasabban fekvő területeken legalább a hó alatt nem volt 10 centis álló víz. Ilyen vizes szakaszból nem volt hiány, gyakorlatilag végig kísérte a túrát. Sajnos egész nap pluszban volt a hőmérséklet, így a hó folyamatosan olvadt, sok helyen nem lehetett látni, hogy mi van alatta, nagyon nehezen haladtam ezeken a szakaszokon. Voltak olyan merüléseim, hogy a mélytengeri búvár is megirigyelné. Igen, vízhatlan téli bakancsom van, de nem sokra megyek vele, ha a szára fölött átbukik a víz, a túra vége felé konkrétan már hullámot vetett a víz a bakancsban, ahogy léptem. Jobban örültem volna, ha végig mínuszban megyünk, a jeges úton jobban elvagyok.

Komlóskán is tettem némi kitérőt, mert az ellenőrzőpontról rossz felé indultam el, de egy idő után az ösztönöm azt sugallta, hogy rohadtul nem a jó irányba tartok, amit egyébként a tájoló és egy helyi néni is megerősített 😎 Igen, tudok térkép és tájoló alapján menni, hiszen amikor 2009-ben elkezdtem TT-zni, még sehol nem voltak a GPS-es telefonok, de ugye a kényelmes dolgokat hamar megszokja az ember, és azért hirtelen szokatlan volt a "sötétben tapogatózva" túrázni. Valamikor délután 3 körül vékonyodott el már annyira a felhőzet, hogy kb 5 percenként tudott valamiféle pozíciót mutatni a térképen a telefon.

A túrát 8:30 alatt teljesítettem (a Szkalka-szikla kihagyásával), az eredeti szintidő 9 óra volt, arra igazából nem is emlékszem, hogy a kibővített mennyi lett volna, de, ha a Szkalkára felmegyek, tuti nem férek bele a 9 órába. A célban - miután kiöntöttem a kisbalatonnyi vizet a bakancsokból - finom kenyérlángos várt, aztán már csak a hazaút volt hátra.