Fotógaléria

Fotógaléria > Teljesítménytúrák > Őszi Mátra teljesítménytúra

Őszi Mátra teljesítménytúra

Az Őszi Mátra teljesítménytúrát 3 távon rendezték meg. Eddig nincs semmi szokatlan a dologban, hiszen jellemzően több távon indulhatnak a túrázók egy teljesítménytúrán (van persze kivétel, ahol csak 1 fix táv van, pl. Vérkör). Ám itt volt egy-két csavar a dologban, ugyanis nem csak simán a kiválasztott 1 db távon lehetett indulni, hanem a 3 távot bárhogyan variálva, még azok irányát is szabadon választva lehetett teljesíteni a kiszemelt távot. A három alapkör 10, 15 és 20 km hosszúságú volt, én ezek mindegyikét bejártam fordított sorrendben, így összesen 45 kilométert teljesítettem.

A túra bázisa a Mátraszentimrei iskolában volt, a kocsit a közeli focipályán hagytam reggel. Az iskola a Téli Mátrán is mindig ellenőrzőpontként szolgál, a focipályától az iskola felé tartó úton vezet annak útvonala (az L és XL távon legalábbis), bár ez még reggel rohadtul nem esett le, csak a 10-es táv végén, amikor a célhoz közeledtem, szokatlan volt a hely hó nélkül, azt sem tudtam, hol vagyok :D Mind a három távot az "A" irány szerint jártam be, a szintrajzok szerint így jellemzően az emelkedők lettek a meredekebbek, de inkább az emelkedőkön kapkodok lihegve az levegőért, mint a szar térdeimmel kínlódjak a meredeken lefelé 🤔

A túrát a 20-as körrel kezdtem, ezen 3 db ellenőrzőpont volt, amiből 1 volt őrzött. A táv Mátraszentimrétől Észak-kelet felé indult, a rajttól párszáz méterre sikerült máris elnézni a Z- jelzést 😏. Miután a kötelező navigációs hibát letudtam, az első ellenőrzőpont felé vettem az irányt, ami az Ágasvári turistaháznál volt. Valamilyen oknál fogva nem vitték fel az útvonalat a hegyre (na nem, mintha hiányzott volna), az itinerre egy X-et kellett írni a pontérintés igazolása gyanánt. Biztos ami biztos, azért nyomtam rá egy OKT-s bélyegzőt is, ha már ott volt. Ágasvár után Észak felé vitt az utam a Szorospataki buszfordulóhoz, itt őrzött pont volt. Már vissza Mátraszentimre felé, Délkeletnek fordulva először a Vörös-kő kilátót értem el (nagyon régen voltam már itt), amire felmászva nem igazán lehetett látni semmit a fák takarása miatt, kéne még vagy 10 méter arra a kilátóra. Persze, még mindig jobb így is, mint a jelen idők 30 centis pénzszivattyúi kilátói 🤣 Vörös-kő után nem sokkal az út mentén volt a következő X-elős ellenőrzőpont, majd néhány kilométer után ismét a rajtban találtam magam.

Frissítés után a második szakaszom a 15-ös táv volt, ezen Kelet felé a Z■ jelzésen indultam. A táv első és egyetlen őrzött ellenőrzőpontja az erdő közepén a P- és Z● jelzések elágazásában volt. Amikor itt voltam érkezett egy csapat túrázó, akik útbaigazítást kértek, a Szorospataki ellenőrzőpontot keresték a 20-as távon, de sajnos valaki félrenagiválta őket, mert épp az ellenkező irányba jöttek, az ellenőrzőponttól légvonalban kb. 6 kilométerre voltak. Nem is próbálták a 20-ast folytatni, inkább visszaindultak Mátraszentimrére 🙁. Én is így tettem, de én a helyes útvonalon, a Z● jelzésen egy rövid kaptatón, majd lankuló emelkedőn, hullámvasúton. Újfent Mátraszentimre következett és az utolsó köztes frissítés.

Utolsónak hagytam a 10-es távot, ez így mentálisan jobban esett, hogy már csak 10 kilométer van hátra. Itt is csak egy ellenőrzőpont volt a Szalajkaházi pihenőnél. Próbáltam már ezt a távot mielőbb letudni, de azért ebben is volt 360 méter szint.

Szokatlan volt, hogy minden táv vége nem lejt, hanem emelkedik, de így legalább a rajtot nem egyből kaptatóval kezdtük, volt ideje a lábaknak bemelegedni. A célban finom, frissen sütött tócsni/lepcsánka/macok várt (a kívánt rész aláhúzandó), ami nagyon jól esett 😊

Útvonal: - klikk ide -



Kapcsolat

0 hozzászólás

FIGYELEM! Nincs jogosultságod új hozzászólás beküldésére!
Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.