Szombaton elindultam ország körüli utamon, az Országos Kékkörön. A kör három fő részből áll, az Országos Kéktúrából (OKT), ami Északon vezet Írott-kőtől Hollóházáig (1183km), a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrából (RPDDK), ez Írott-kőtől Szekszárdig (542km) visz és az Alföldi Kéktúrából (AK), ami Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig (880km) vezet. A kör (még) nem teljesen kör, mert a Sátoraljaújhelyi és Hollóházi végpontoknál nem találkozik, de ezt jövő őszre összehozzák, én meg addig úgysem érek oda, szóval tutira teljes lesz a köröm 😎. A jelenlegi csonkakör összesen 2605km, de ez valamelyest változni fog, ha a végeket összekötik.

A kört a nekem legnehezebbnek tűnő Alföldi Kéktúrával kezdtem, annak is első ajánlott szakaszával Szekszárdtól Bajáig, ez 45km-t jelentett említésre sem méltó szintemelkedéssel. Az AK-n értelemszerűen nem lesz sok szintemelkedés, cserébe sok egyhangú, gáton vezető út vár rám. Sokan azt gondolják, hogy síkon menni sokkal könnyebb, mint a hegyekben, de ez nem így van, és ezt már megtapasztaltam tavaly az Ország Közepe 60 teljesítménytúrán is. Mivel nincsenek emelkedők-lejtők, mindig ugyanazok az izmok dolgoznak, nem tud egyik pihenni, amíg a másik dolgozik és fordítva. Szóval nem, nem könnyebb, persze jobban lehet haladni, mint a hegyeken-völgyeken át, de összességében fárasztóbb, főleg, amikor 10 kilométereken visz aszfaltos utakon, azt nagyon csípik a lábak...

A kéktúra ugye nem szervezett rendezvény, szóval nem elég a kis 10 literes tt-s háti, mert fel kell szerelkezni kajával, vízzel. Emelkedő hiányában és, mivel október vége felé járunk, nem fogyasztok túl sok vizet, de azért volt nálam 2,5 liter, eszem ágában sem lett volna a nyáron itt elindulni, a gátakon, dűlőutakon nem nagyon lesz árnyék. Még ez az első szakasz keresztülvitt a Gemenci erdőn, de nagyjából a Halápi erdőig nem nagyon fogok ilyesmivel találkozni. A kéktúra nincs időhöz kötve, se az, hogy az adott szakaszt mikor fejezem be, sem az, hogy mikor érek körbe, sőt az igazolófüzetben szereplő ajánlott szakaszokat sem kötelező tartani, de még az irány is tetszőleges, annyi a lényeg, hogy bélyegzőhelytől-bélyegzőhelyig kell menni. A túrát legközelebb attól a bélyegzőtől kell folytatni (vagy oda érkezni), ahol abbahagytuk, nem lehet bélyegzők közötti szakaszokat kihagyni. Szerencsére a jelzéseken sem kell sokat agyalni, végig csak ezt kell követni: 😃. Az igazolófüzet mellett letöltöttem a telefonra a Kéktúra alkalmazást is, így abban is rögzítettem a bélyegzéseket, az igazolófüzetet nem kell majd beküldenem, de azért a bélyegzőket is benyomkodtam, ahogy kell.

Nem tervezem, hogy szakaszokat úgy járjak le egymás után, hogy közben sátrazok vagy szálláshelyen alszok, mert egyrészt még sosem sátraztam és nem is itt fogom elkezdeni, másrészt nem szándékozom a hátamon cipelni több napnyi ellátmányt, váltóruhát, alvós cuccot, sátrat. Persze a tt-s háti így is kicsi, szóval egy 30 literessel indultam el, de ez is bőven elég a mostanában fájdogáló derekamnak, főleg majd az emelkedőkön. Szóval majd csillagpontosan járom le az utat, emiatt a szakaszokat is úgy fogom magamnak kijelölni, hogy a végpontból vissza tudjak vonatozni, buszozni a rajthelyre. Az első szakasszal nem volt gond etéren, Bajáról közvetlen vonat ment Szekszárd (Székesfehérvár) felé, a kocsit a bajai állomásnál hagytam és a 7:14-es vonattal utaztam. Erősen felhős időt jósoltak erre a napra, délutántól esővel, reggel valahogy 10 fok alatt voltunk. 8 óra körül érkeztem Szekszárdra, az első bélyegző ott is volt mindjárt az állomáson. Utamat az állomással szemben levő Rockenbauer Pál kopjafánál kezdtem, de persze még egy kávét be kellett iktatni ☕.

Hosszú út vitt ki a városból aszfaltos utakon, az ipari területeken keresztül, mígnem egy bal forduló Északnak már földútra terelt a szántóföldek között a Sió csatorna gátja felé. A földeken sok-sok őzet láttam, de mind túl messze voltak. Néha elkezdett csapkodni az eső, de csak pár percig tartott. A gáton futó gyerekek edzettek, az autópálya felüljáró alatt visszafordultak a város felé. Nemsokára egy kaput nagy nehezen kinyitva beléptem a Duna-Dráva Nemzeti Park területére, de továbbra is a Sió gátján vitt az utam. Nemsokára újabb bal fordulóval, Bárányfoknál betértem a Gemenci erdőbe, ami gyakorlatilag egy ártéri erdő, a Duna magas vízállása esetén nem is lehet ide lejönni. Itt volt a következő bélyegzőhely, éhes még nem voltam, viszont a pulcsit levettem, mert sík szakasz ide vagy oda, melegem volt, az esőfelhőket is magam mögött hagytam. Volt itt egy vasúti végállomás, de láthatóan év(tized)ek óta nem járt erre szerelvény. Jónéhány kilométeren vitt a kék a vadregényes erdőben, majd újra a gáton találtam magam. A keselyűsi bélyegzőpont következett, a füzetbe benyomtam a pecsétet meg elővettem már egy szendvicset, de a telefonos igazolásról megfeledkeztem, így vagy 100 métert vissza kellett mennem, hogy azon is igazoljam a pont érintését.

Innen újabb gát szakasz jött, ezúttal ráadásul aszfaltos és elég hosszú. A következő bélyegzőpontig el sem hagytam az aszfaltot, a Lankóczi gátőrházig vagy 10 kilométeren koptattam a bakancsomat. A meglehetősen egyhangú szakaszon jött velem szembe két ember, ők határozottan kéktúrások voltak 👍. A Lankóczi után még vagy 2 kilométer aszfalt, majd végre újra be az ártérbe, Lassinál, ahol a gemenci kisvasútnak megállóhelye is van. Itt sokan voltak, de nem túrázók, néhányan a vonatot várták, gyerekek meg a játszótéren játszottak. Volt itt egy épület az oldalán egy vízmércével, a legmagasabb vízszintet 1956.03.13-án mérték 1037 centiméteren, ami majdnem a ház tetejéig ért. Az nem derült ki, hogy a ház akkor itt volt-e már. Tovább bandukoltam a kisvasút mellett a Nyárilegelő megállóhely felé, itt is volt egy csomó gyerek, a vonat épp megérkezett, ott szaladtak mellette, nem tudom, hogy fel akartak-e rá szállni, de a vonat meg sem állt, lehet, hogy manapság már nincs itt megállója.

Pörböly felé közeledve elhagytam az erdőt, az 55-ös főút és a nagyvasút mellé érkeztem, ahol reggel vonatoztam. Pörbölynél újabb bélyegzés és egy újabb szendvics is előkerült. Amikor elpakoltam, jött két idős hölgy bélyegezni a vasútállomás felől, de azt nem láttam, hogy merre indultak tovább, utánam nem jöttek az biztos. Nem gondolom, hogy elindultak a Lankóczi felé, mert már eléggé délután volt, ráadásul onnan nem igazán lehet kiszállni, szóval Keselyűsig el kellett volna menniük az aszfalton, hogy közutat érjenek... ugye nem úgy "kéktúrázunk", hogy csak odavonatozunk a bélyegzőkhöz? 😒 Ráadásul ez az aszfaltos gát kamerás sorompóval le volt zárva, nem volt 1 darab kocsi sem, nem olyan, mint a Tisza-tó mellett, hogy mindenféle ember, mindenféle csotrogány kocsival azt hiszi hogy vízügyi dolgozó, merthogy, ugye nem lehetne csak úgy behajtani oda sem...

Na, szóval, Pörbölytől Kelet felé mentem, már Baja következett, még vagy 10 kilométer volt hátra. Az út egy szakaszon majdnem kiszáradt mellékág (Cserta Duna) mellett vitt, amit az élettel teli Vén Duna váltott. Bajánál a Duna mindkét oldalán volt 1-1 bélyegző, én a túloldali felé vettem az irányt, a Gemenci Vándorponthoz, érdekes volt, hogy nem vitt el odáig a jelzés az a híd után egyből a második szakasz felé fordult. Egy itt-ott elhelyezett bélyegzős jelzés vitt a pont felé, de nem volt teljesen egyértelmű, hogy merre is akar vinni, így kicsit térképeztem, nem a legrövidebb úton, de megtaláltam 😁. Itt ért véget az első szakaszom, innen kell majd folytatnom a másodikkal.

A kéktúrán ugye nem lényeg az idő, ezt az első 45 kilométert 8:58 alatt teljesítettem 5,2km/h-ás átlaggal, már csak 2560km van hátra... 🤣 Az Alföldi Kéktúra idén 30 éves és az MTSZ két kihívást is meghirdetett, egyikhez csak simán 30 kilométer kell menni az AK-n, a másikhoz ezt 30 óra alatt kell megtenni, szóval kapásból az első szakaszon teljesítettem mindkettőt, ezek után 1-1 oklevél jár, illetve az utóbbihoz egy fizikai jelvény is, persze, ha megveszi az ember, de megvenném, ha nem kapkodták volna el, majd talán nvemberben lesz újra. A kocsihoz még vissza kellett sétálnom az állomásra, hazaindulva kezdett el szakadni az eső...