Pelikán teljesítménytúra
Szombaton egy újfajta kihívást teljesítettem, mégpedig egy alföldi, hegyek nélküli teljesítménytúra formájában. Gondolná az ember elsőre, hogy ebben semmi nehézség nincs, hiszen nincs emelkedő, csak menni kell, de ez nagyon nem így van.
A Pelikán teljesítménytúrák 50-es távján indultam, Szolnokon a régi Tisza híd lábánál levő Fregatt Klubnál volt a rajthely. Nem volt előre letölthető track, így a helyszínen kapott térkép és útvonalleírás alapján kellett tájékozódni. Na most, lehet azon utólag gondolkodni, hogy a térkép és útvonalleírás kihámozása, vagy maga az 50km gyaloglás volt-e a nagyobb kihívás 😯 Sajnos a térkép és a leírás sokszor egymással sem volt összhangban, a térképen még a rajt/célhely is rosszul volt jelölve, a leírás meg tele volt következetlenségekkel, sok helyen kimaradtak lépések, vagy azok rossz sorrendben szerepeltek benne.
Na szóval, 7:30-kor rajtoltam a piros jelzésen Kelet felé, majd egy hurkot leírva a besenyszögi úti vasúti aluljárónál kötöttem ki, ahol a leírás szerint az 1. ellenőrzőpont volt, a hídfőn levő jelzések számát kellett volna ráírni az itinerre, de azon meg nem volt ilyen rubrika és a térkép sem jelölte 🤔 A biztonság kedvéért lőttem pár képet, majd továbbmentem, még mindig a piroson Millér felé. Figyeltem a térképen jelölt "következő" ellenőrzőpontot, amit a leírás másodiknak, a térkép elsőnek jelzett, csak, hogy egyértelmű legyen. A térkép által jelzett helyen azonban se híre, se hamva nem volt ellenőrzőpontnak, így mentem tovább. Végül a Tisza gát előtt találkoztam a valódi első ellenőrzőponttal, a pontőr megnyugtatott, hogy a leírásban levő jelzések számát nem kell felírni, nem kell vele foglalkozni 😎
Szuper, egy banán után indultam tovább a Feketeváros nevű ellenőrzőpont felé a gáton (aszfalt, fújjj). A gát melletti területen egy lőtér van és aktívan használták is. Mondjuk a jelzés lentebb, a part mentén vitt volna, de itt Szolnok környékén legalább annyira jók a jelzések, mint az útvonalleírás. A jelzés letérését az égvilágon semmi sem jelezte, a telefonon meg nem lestem folyton a térképet, irányt. Sajnos nagyon sok olyan momentum volt, hogy egy 3-4 ágú elágazásban semmi sem mutatta, hogy a jelzés merre megy tovább és a leírásban sem nagyon részletezték ezeket, de a szervezők számára abszolút piros pont, hogy sok helyen szalagoztak, illetve még a földutakon is valami krétaszerű porral rajzolt nyilakkal jelezték a helyes irányt. Persze ilyen nyílból nem jutott mindenhová, vagy már elkopott, mire odaértem.
A második ellenőrzőponton tartózkodó pontőr hölggyel meg kb. két túrával korábban találkoztam. Na az, hogy ez kiderült nem a remek arcmemóriámnak, inkább a rajtam levő Vadrózsás pólónak volt köszönhető, ugyanis ott volt pontőr a Széleskői tónál 🙂 Mivel még a túra elején voltam és messze volt még a hazavezetés, a felkínált kupica házipálinkát sem volt szívem visszautasítani.
Frissítés után a Millér csatorna partján vezetett az utam vissza a város felé ugyancsak a besenyszögi vasúti aluljáró alatt, de most a város felé kellett továbbmenni, majd az új körúton Tallinn felé, a Zagyva híd előtt pedig annak partján Észak felé. A terepben sok változatosság nem volt, többnyire folyó/csatornaparti kiszáradt, repedezett, egérlyukkal - amibe folyton beleakadt a túrabotom - teli földúton, vagy bent a városban. A harmadik ellenőrzőpont a Zagyva vasúti hídnál volt, már itt mondták, hogy a kettővel későbbi pontnál, a Malomszögi hídnál kihelyezett bóját - amiről kódot kellett volna felírni - ellopták, ne keresgéljem 😆 Oké, irány tovább a sárga jelzésen, illetve valahol annak környékén, ahol éppen utat találtam és a tájoló alapján belőttem, hogy merre is kéne tartani, itt-ott azért felsejlett egy-egy irányváltó sárga jelzés. A következő ellenőrzőpont a Malomszögi Zagyva holtág mentén levő üdülőházaknál volt, itt is jelezték, hogy a következő pont kihagyható a hiányzó bója miatt.
A Malomszögi hidat elérve nagyobb csoportba botlottam, a rövidebb távok túrázói voltak, a kódfelírás kód hiányában tehát elmaradt, így mentem is tovább, szalagozás vitt annyira nem vadregényes, de zegzugos terepen, könnyen el lehetett nézni az utat. Hamarosan beértem a Szolnok környéki kb. egyetlen erdőbe, ami az erdészet területén levő új telepítésű "műerdő". Furcsa volt ez a hely a hegyi túrák után, sehol egy kidőlt fa, vagy tüskés dzsungel, sőt a túraösvény nyomvonalán konkrétan le volt nyírva a fű 🙃 de legalább volt rendesen a S+ jelzésből, nem csak kilométerenként 1-1. Az erdő szélén levő játszótéren bélyegzés után újra vissza a város felé, a már korábban érintett Zagyva vasúti híd alatt vitt az utam, de ezúttal a másik parton. Itt az volt a feladat, hogy azoknak a támaszoknak a számát kellett felírni, melyek a hidat tartják a hídfőkőn, legalábbis a leírás szerint, mert az itiner itt a pillérek számát kérte, az előbbi 4 db támasz, utóbbi 0 darab pillér volt, szóval nem írtam be semmit, mert egyébként sem volt nálam toll 😂
Tovább a Zagyvaparton egészen a torkolatig mentem, majd át a Tisza híd alatt a rajt/célhelyre érkeztem, ami most még csak egy köztes pontként funkcionált, még volt innen egy kanyar hátra. Közben persze kiderítettem, hogy a hidas kérdésre a 4 volt a jó válasz. Zsíroskenyerezés után megkezdtem az utolsó kb. 12 kilométeres szakaszt, a Szent István Tisza híd felé (még mindig "új" hídnak hívom, pedig már huszonakárhány éves), végig a Tisza parján, majd a hídon átkelve az ellenőrzőpont a másik parton volt. Itt a gáton vitt az utam visszafelé egy motocross pálya mellett, majd a 442-es főúton levő, helikopteres körforgalomban kötöttem ki. A következő feladat az ártéri százlábú híd pilléreinek megszámlálása volt (nem 100, csak 16 van neki 🙂) majd a Tiszaligetben, a Vízilabda Aréna előtt levő középső mellszobor által ábrázolt vízipólós születési évét kellett felírni (Dr. Boros Ottó - 1929), majd az új gyaloghídon (ez is van már vagy tíz éves) át vissza a célba.
Mondhatnám azt, hogy szint nélkül (azért a gátra fel-le-fel-le hullámzásból csak összejött 100 méter) sima ügy volt (5,2 km/h lett az átlag), de azért rohadtul elfáradtak a lábaim. Ugye nem volt emelkedő-lejtő ahol egyik-másik izomcsoport kicsit pihenhetett volna, hanem folyamatosan dolgoztak. Jó túra volt ez amúgy, lelkes szervezőkkel, jó idővel, szerencsére felhős volt, nem tűzött a nap. Ráadásként azért még elírták a nevemet az oklevélen, amit ott nem vettem észre, de ez már csak részletkérdés 😊
Útvonal: - klikk ide -
). Innen újabb lejtmenettel folytatódott az utam, nem is akármilyennel. A János várától egy rövid, de intenzív szintvesztéssel járó szakasz következett, ami nem csak meredek, de poros, kavicsos, azaz baromi veszélyes volt. Szerencsére a szervezők gondoltak a túrázók biztonságára és hevedert feszítettek ki a fák között, amibe kapaszkodva szépen le lehetett ereszkedni, így csak egyszer taknyoltam el 🤣
