Pelikán teljesítménytúra

Szombaton egy újfajta kihívást teljesítettem, mégpedig egy alföldi, hegyek nélküli teljesítménytúra formájában. Gondolná az ember elsőre, hogy ebben semmi nehézség nincs, hiszen nincs emelkedő, csak menni kell, de ez nagyon nem így van.

A Pelikán teljesítménytúrák 50-es távján indultam, Szolnokon a régi Tisza híd lábánál levő Fregatt Klubnál volt a rajthely. Nem volt előre letölthető track, így a helyszínen kapott térkép és útvonalleírás alapján kellett tájékozódni. Na most, lehet azon utólag gondolkodni, hogy a térkép és útvonalleírás kihámozása, vagy maga az 50km gyaloglás volt-e a nagyobb kihívás 😯 Sajnos a térkép és a leírás sokszor egymással sem volt összhangban, a térképen még a rajt/célhely is rosszul volt jelölve, a leírás meg tele volt következetlenségekkel, sok helyen kimaradtak lépések, vagy azok rossz sorrendben szerepeltek benne.

Na szóval, 7:30-kor rajtoltam a piros jelzésen Kelet felé, majd egy hurkot leírva a besenyszögi úti vasúti aluljárónál kötöttem ki, ahol a leírás szerint az 1. ellenőrzőpont volt, a hídfőn levő jelzések számát kellett volna ráírni az itinerre, de azon meg nem volt ilyen rubrika és a térkép sem jelölte 🤔 A biztonság kedvéért lőttem pár képet, majd továbbmentem, még mindig a piroson Millér felé. Figyeltem a térképen jelölt "következő" ellenőrzőpontot, amit a leírás másodiknak, a térkép elsőnek jelzett, csak, hogy egyértelmű legyen. A térkép által jelzett helyen azonban se híre, se hamva nem volt ellenőrzőpontnak, így mentem tovább. Végül a Tisza gát előtt találkoztam a valódi első ellenőrzőponttal, a pontőr megnyugtatott, hogy a leírásban levő jelzések számát nem kell felírni, nem kell vele foglalkozni 😎

Szuper, egy banán után indultam tovább a Feketeváros nevű ellenőrzőpont felé a gáton (aszfalt, fújjj). A gát melletti területen egy lőtér van és aktívan használták is. Mondjuk a jelzés lentebb, a part mentén vitt volna, de itt Szolnok környékén legalább annyira jók a jelzések, mint az útvonalleírás. A jelzés letérését az égvilágon semmi sem jelezte, a telefonon meg nem lestem folyton a térképet, irányt. Sajnos nagyon sok olyan momentum volt, hogy egy 3-4 ágú elágazásban semmi sem mutatta, hogy a jelzés merre megy tovább és a leírásban sem nagyon részletezték ezeket, de a szervezők számára abszolút piros pont, hogy sok helyen szalagoztak, illetve még a földutakon is valami krétaszerű porral rajzolt nyilakkal jelezték a helyes irányt. Persze ilyen nyílból nem jutott mindenhová, vagy már elkopott, mire odaértem.

A második ellenőrzőponton tartózkodó pontőr hölggyel meg kb. két túrával korábban találkoztam. Na az, hogy ez kiderült nem a remek arcmemóriámnak, inkább a rajtam levő Vadrózsás pólónak volt köszönhető, ugyanis ott volt pontőr a Széleskői tónál 🙂 Mivel még a túra elején voltam és messze volt még a hazavezetés, a felkínált kupica házipálinkát sem volt szívem visszautasítani.

Frissítés után a Millér csatorna partján vezetett az utam vissza a város felé ugyancsak a besenyszögi vasúti aluljáró alatt, de most a város felé kellett továbbmenni, majd az új körúton Tallinn felé, a Zagyva híd előtt pedig annak partján Észak felé. A terepben sok változatosság nem volt, többnyire folyó/csatornaparti kiszáradt, repedezett, egérlyukkal - amibe folyton beleakadt a túrabotom - teli földúton, vagy bent a városban. A harmadik ellenőrzőpont a Zagyva vasúti hídnál volt, már itt mondták, hogy a kettővel későbbi pontnál, a Malomszögi hídnál kihelyezett bóját - amiről kódot kellett volna felírni - ellopták, ne keresgéljem 😆 Oké, irány tovább a sárga jelzésen, illetve valahol annak környékén, ahol éppen utat találtam és a tájoló alapján belőttem, hogy merre is kéne tartani, itt-ott azért felsejlett egy-egy irányváltó sárga jelzés. A következő ellenőrzőpont a Malomszögi Zagyva holtág mentén levő üdülőházaknál volt, itt is jelezték, hogy a következő pont kihagyható a hiányzó bója miatt.

A Malomszögi hidat elérve nagyobb csoportba botlottam, a rövidebb távok túrázói voltak, a kódfelírás kód hiányában tehát elmaradt, így mentem is tovább, szalagozás vitt annyira nem vadregényes, de zegzugos terepen, könnyen el lehetett nézni az utat. Hamarosan beértem a Szolnok környéki kb. egyetlen erdőbe, ami az erdészet területén levő új telepítésű "műerdő". Furcsa volt ez a hely a hegyi túrák után, sehol egy kidőlt fa, vagy tüskés dzsungel, sőt a túraösvény nyomvonalán konkrétan le volt nyírva a fű 🙃 de legalább volt rendesen a S+ jelzésből, nem csak kilométerenként 1-1. Az erdő szélén levő játszótéren bélyegzés után újra vissza a város felé, a már korábban érintett Zagyva vasúti híd alatt vitt az utam, de ezúttal a másik parton. Itt az volt a feladat, hogy azoknak a támaszoknak a számát kellett felírni, melyek a hidat tartják a hídfőkőn, legalábbis a leírás szerint, mert az itiner itt a pillérek számát kérte, az előbbi 4 db támasz, utóbbi 0 darab pillér volt, szóval nem írtam be semmit, mert egyébként sem volt nálam toll 😂

Tovább a Zagyvaparton egészen a torkolatig mentem, majd át a Tisza híd alatt a rajt/célhelyre érkeztem, ami most még csak egy köztes pontként funkcionált, még volt innen egy kanyar hátra. Közben persze kiderítettem, hogy a hidas kérdésre a 4 volt a jó válasz. Zsíroskenyerezés után megkezdtem az utolsó kb. 12 kilométeres szakaszt, a Szent István Tisza híd felé (még mindig "új" hídnak hívom, pedig már huszonakárhány éves), végig a Tisza parján, majd a hídon átkelve az ellenőrzőpont a másik parton volt. Itt a gáton vitt az utam visszafelé egy motocross pálya mellett, majd a 442-es főúton levő, helikopteres körforgalomban kötöttem ki. A következő feladat az ártéri százlábú híd pilléreinek megszámlálása volt (nem 100, csak 16 van neki 🙂) majd a Tiszaligetben, a Vízilabda Aréna előtt levő középső mellszobor által ábrázolt vízipólós születési évét kellett felírni (Dr. Boros Ottó - 1929), majd az új gyaloghídon (ez is van már vagy tíz éves) át vissza a célba.

Mondhatnám azt, hogy szint nélkül (azért a gátra fel-le-fel-le hullámzásból csak összejött 100 méter) sima ügy volt (5,2 km/h lett az átlag), de azért rohadtul elfáradtak a lábaim. Ugye nem volt emelkedő-lejtő ahol egyik-másik izomcsoport kicsit pihenhetett volna, hanem folyamatosan dolgoztak. Jó túra volt ez amúgy, lelkes szervezőkkel, jó idővel, szerencsére felhős volt, nem tűzött a nap. Ráadásként azért még elírták a nevemet az oklevélen, amit ott nem vettem észre, de ez már csak részletkérdés 😊

Útvonal: - klikk ide -


Teljesítménytúrák :: Pelikán teljesítménytúra :: Pelikán teljesítménytúra

Tovább >>

Eger Csillaga teljesítménytúra

A hétvégén a Kárpát Egyesület Eger által szervezett Eger Csillaga túrán indultam. Már több általuk szervezett túrán vettem részt (Bükki Kihívás, Egri Bükk) és nagyon megkedveltem a környéket, illetve a túrák szervezése, hangulata is mindig szuper.

Az 55-ös távon indultam, a rajt 6:30-kor volt Felsőtárkányban, a Kárpát Túraközpontban. Az első szúróbélyegzős ellenőrzőpont "hagyományosan" a Varróháznál volt, ott kerestem a szokott villanyoszlopon a szurkapiszkát, de nem volt sehol, persze, kiderült, hogy most el sem kellett volna menni a házig (most Észak felől, a P+-on érkeztem), mert kb. 100 méterrel visszább a P+/P- elágazásában volt egy farakásra felkötözve. Szurkálás után lassú emelkedés kezdődött a Pes-kő ház felé a P- jelzésen, az utat kidőlt fák, ritkábban sártenger, sűrűbben csalántenger nehezítette, nagyon boldog voltam, hogy hosszú nadrágban jöttem 😄 A Pes-kő háznál bélyegzés és egy csokis müzliszelet elpusztítása után a kulacsot is fel lehetett tölteni a Pes-kő forrás finom friss hideg vizével.

Tovább emelkedtem, már kicsit intenzívebben az Őr-kő felé. A már említett túrákon itt (is) szokott ellenőrzőpont lenni, most nem volt, amúgy sem lehetett volna másfelé menni, szóval mászni kellett ⛰ Az Őr-kő kilátópontja kb. 250 méterrel kiesett az útvonalról, nem volt kötelező kimenni, de Nyugat felé szuper panoráma nyílt Bélapátfalvára és környékére.

Őr-kőtől az Őserdő irányába vitt az utam a K- jelzésen, a szokásos technikás, sziklás terepen, az Őserdő után balra el, és irány a Tar-kő. Imádom ezt a helyet, ücsörögni a sziklán és csak bámészkodni... na nem sokáig, mert megy a szintidő, a csúcs érintését az oszlopon levő Bükk 900-as fémbélyegzővel igazolva tovább is indultam Három-kő felé, ahol hasonlóképpen kellett igazolni az áthaladást. Hosszú, lassú lejtmenet következett a Z3 jelzésen, az út végén, a Bánya-hegyi út elágazásában egy autó várt vízzel megpakolva, ahol a Pes-kő forrás után lehetett újra kulacsot tölteni.

A túra igazán kalandos része még csak most kezdődött, ahogy közeledtem a Tamás-kúti turistaház felé, egyre sűrűbb, szedres, tüskés, akármilyen növényekkel sűrűn benőtt ösvényen vezetett az utam, a túrabot is csak arra volt jó, hogy a szúrós ágakat valamennyire félrehajtsam, persze egy ilyen hosszú, hurkot formált ágba sikerült belelépni, mintegy csapdába gyakorlatilag, majdnem fel is taknyoltam 😑 Végre elértem a turistaházat, és amikor megláttam a már kikészített zsírosdeszkákat, rögtön el is illant a fejemből, hogy ugyanezen a dzsungelen kell majd visszafelé felkaptatni.

Igazolás, frissítés, kicsi pihenő után belevetettem magam a susnyásba és visszakapaszkodtam az útra, ahol a K- jelzésen haladtam tovább. Az eseménytelen, uncsi, részben aszfaltos szakasz után megérkeztem egy nagyon ismerős helyre, a KL jelzésen fel az Ódorvár felé. Magamat is meglepve, megállás nélkül fel tudtam kapaszkodni a dózerútig, persze nem kell villámsebességre gondolni, a Strava azt mondja, hogy 2,6 km/h-ás átlaggal és 170-es pulzussal abszolváltam a szegmenst, jó az nekem 😆 A vár alatti pihenőnél volt az ellenőrzőpont, ahol a zsíroskenyértől Nándi palacsintájáig minden volt, még HP is, bár itt már közeledtünk a cél felé, így a vezetés miatt ezt kihagytam.

A várból lejtmenet nem a Bükkinyúlszon szokásos dózerúton, hanem a PL jelzésen vezetett, ami újfent jó recept volt a dzsungeltúrához. A térkép azt írja, "szép kilátás", ja, legfeljebb felfelé vagy télen, mert a növényzettől az ösvény is alig látszott. A hosszúnadrág újfent jól jött, láttam jónéhány vérző vádlit 😎

Egy ellenőrzőpont volt még hátra, a Síkfőkúti parkolóban egy szúróbélyegző formájában, ezután még egy tüske látszott a szintmetszeten, a Vár-hegy meghódítása. A csúcsot ugyan nem érintette az útvonal, de az sem lett volna már messze, az elágazásnál egyből lefelé, már Felsőtárkány felé vitt az utam. Már-már megszokott, hogy a túra végi lejtmenet egy meredek, kövekkel teli vízmosásban vezet, most sem volt ez másként, de már hamar leértem, és a faluban sem kellett sokat menni az aszfalton a célig.

Útvonal: - klikk ide -


Teljesítménytúrák :: Eger Csillaga teljesítménytúra :: Eger Csillaga teljesítménytúra

Tovább >>

Vadrózsa teljesítménytúra

A múlt hétvégén a Vadrózsa teljesítménytúra 50 km-es távját céloztam meg. Az augusztus végi Bazalt túra óta szerencsére érkezett egy hidegfront, így jóval kellemesebb volt az idő. A túra rajt/cél helyszíne a Rózsaszentmárton határában található E-303 kotrógépnél (bányászati emlékmű) volt, az 50-es távon 7 órától lehetett indulni, erre sort is kerítettem 7:01-kor.

A túrát Selyp felé a közúton kezdtük, nem rajongok az aszfaltért egy túrán, de kb. 1 km múlva elhagytuk és ráfordultunk a P+ jelzésre. A Kopasz-hegy oldalában levő feltételes ellenőrzőpontot hamar elértem, bélyegzés, cukorka után indultam is tovább a Somlyó-hegyen található pontig. Az ellenőrzőponttól a hegyről lefelé egy legelő mellett vitt az utam, ahol kíváncsi pacik 🐎 követtek a tekintetükkel.

A következő pont a Széleskői-tónál (Apci tengerszem) volt, ahol friss, finom szőlővel 🍇 kedveskedtek a pontőrök. A tótól továbbindulva kisebb emelkedő, majd pihentető szakasz következett a Kis-hegyet elmelőzve, majd erőteljes lejtmenet után megérkeztünk a Szurdokpüspökit Gyöngyöspatával összekötő útra. Itt Szurdokpüspöki felé fordulva először még az út melletti erdei úton, majd a közúton kellett továbbhaladni a következő ellenőrzőpontig. Itt a bélyegzés és újabb szőlőellátmány felvétele után az aszfaltúton kellett továbbmenni Szurdokpüspöki felé kb. másfél kilométert. Újfent nem voltam boldog a sok aszfalttól, ráadásul az út szűk és forgalmas volt tele önjelölt Fittipaldikkal mindenféle büdös, rom kocsikkal és idióta sofőrjeikkel, akiknek esze ágában sem volt lassítani és beljebb húzódni, miközben az út szélén libasorban haladtak a túrázók. Szóval ez a rész nem nyerte el a tetszésemet, konkrétan életveszélyes volt, nem bánom én, ha valaki versenyezni akar, csak tegye ezt a versenypályán, tőlem a lehető legmesszebb! Ráadásul túrázni jöttem, nem buzi kocsikat kerülgetni meg a bűzüket szagolni, kapok én ebből éppen eleget hétköznap... 🤬

Szurdokpüspökire beérve legalább le lehetett menekülni a járdára, majd a falu másik végén egy jobbkanyarral ráfordultunk a pincesorra, ahonnan megkezdtük az emelkedést a Muzsla csúcsa felé. Ez a szakasz az itiner szerint 7,3 kilométeren emelkedett 704 métert, az átlagban kb. 10%, persze ez abból állt, hogy voltak pihentetőbb meg izzasztóbb, 20-30%-os szakaszok. A Muzslán átbukva a nyergen volt a következő ellenőrzőpont, itt nápolyival pótolhattuk az elveszített kalóriát.

Hosszú lejtmenetet egy kisebb dombocska követett, melynek tetején (Prédikáló-tető) volt a következő ellenőrzőpont zsíroskenyérrel, lilahagymával, sóval (nyamm :)). Innen újabb lejtmenettel folytatódott az utam, nem is akármilyennel. A János várától egy rövid, de intenzív szintvesztéssel járó szakasz következett, ami nem csak meredek, de poros, kavicsos, azaz baromi veszélyes volt. Szerencsére a szervezők gondoltak a túrázók biztonságára és hevedert feszítettek ki a fák között, amibe kapaszkodva szépen le lehetett ereszkedni, így csak egyszer taknyoltam el 🤣

Némi hullámzás közben egy újabb tanya és a hozzá tartozó legelő mellett vitt az utam, itt nem lovak, hanem bivalyok és szamarak kíváncsiskodtak. Igazából a bivalyok saját magukkal és a kajálással voltak elfoglalva, a szamarakat viszont érdekelte, hogy mi történik körülöttük. A legelő után ismét a már bejárt Szurdokpüspöki úton találtam magam, ahol az Eszter-forrási ellenőrzőpontot lehetett megint érinteni. Ugyan itt most nem kellett bélyegezni, de lehetett még vizet, szőlőt szerezni. Ismét Szurdokpüspöki felé kellett továbbmenni, de most a falu előtt balra letérve kezdődött az utolsó izzasztó etap, a Nagy-hársas mászás. Most ugyan sokkal jobb idő volt, mint a Bazalton, augusztus végén, de azért így is rohadt melegnek éreztem az időt, szakadt rólam a víz, ez a mászás már eléggé szenvedősre sikerült, de azért csak felértem. Itt feltételes ellenőrzőpont volt, azaz nem volt, így be lehetett célozni lefelé az utolsó ellenőrzőpontot, a Rózsaszentmártoni pincesort.

A bélyegzés után már csak az utolsó szakasz volt hátra, nem más, mint 4,5 kilométer aszfalt, a faluig, illetve azon keresztül a kotrógépig, ahová 18:47-kor érkeztem meg, 11:46 alatt sikeresen teljesítve a távot. Mondanom sem kell, a múlt heti kudarc után nagyon jól esett az elismerés 😊

Útvonal: - klikk ide -


Teljesítménytúrák :: Vadrózsa teljesítménytúra :: Vadrózsa teljesítménytúra

Tovább >>