Mátrai Csillagok éjszakai teljesítménytúra

A februárban másodszor teljesített Bükki Kihívás éjszakai teljesítménytúra után úgy gondoltam, benevezek egy másik éjszakaira is, csak, mert minek állandóan aludni, ha hasznosabban is el lehet tölteni ezt az időt? 😆

A túra bázisa Gyöngyös határában egy nádfedeles épületben volt, amit nem jegyeztem meg, hogy milyen oktatási intézményhez tartozik. A 40-es távon (és sajnos a többin is egyszerre) 19:00-tól lehetett rajtolni, ott voltam egy kicsit korábban, így várakozni kellett az indulásra. Sajnos elég szerencsétlenül oldották meg az itiner átvételt és az indítást, mert ugyanabban a sátorban volt mindkettő, az indításnál már bazi hosszú sor állt, és semmi nem utalt arra, hogy akkor a sorba kell-e beállni, vagy előbb máshol lehet a füzetet átvenni. Szerencsére egy kérdés egy random túratárstól és megoldódott a probléma, az indítást pontosan kezdték meg, ezután az már gördülékenyen ment, én 19:06-kor tudtam elindulni.

A túrán a távhoz képest szokatlanul sok ellenőrzőpont volt, 12 őrzött és egy szúróbélyegzős. Első emelkedőnk a Sár-hegyre vezetett, és a nevére azonnal rá is szolgált 😄 Sajnos a hegyre felfelfelé (és utána lefelé) azonnal megmutatkozott az a hiba a szervezők részéről, hogy mindenkit egyszerre indítottak, ugyanis a Sár-hegyre és arról le olyan sűrűn benőtt ösvény vezet, ahogy gyakorlatilag csak libasorban lehet haladni. Olyan sor volt felfelé - ahol az ösvényen természetesen egy patak csordogált -, hogy nem is lehetett látni az elejét, ráadásul a terep is technikás, a saját tempóban haladás felejtős volt, nem ezen a túrán kellett jó átlagot menni 🤔

A Sár-hegyet elhagyva már szélesedett az út és lehetett előzni, majd kb. 8 kilométernél megérkeztük Mátrafüredre, ahol a távok szétváltak, így erősen megcsappant a mezőny, a 40-esek innen a K+-on indultak a Kékes csúcstámadásra. A Benevár ellenőrzőpont után zene hallatszott 🎶 valahonnan a környékről, nemhiába, szombat este volt, kicsit még jól is esett, adta az ütemet, már, amikor az erős szél miatt egyáltalán ki lehetett venni, hogy épp milyen zene szól. A Kékes felé tartva a muzsika lassan elhalványult, már az erdő is elcsendesedett, csak a tücskök ciripeltek ezerrel. Felhő nem volt egy szál sem, sajnos a Hold még csak az első negyedben tartott, így nem volt elég fénye a Holdfényes túrához 🌓. Lassanként én is elértem a mentális mélypontot, olyan 21 óra körül lehetett, nagy megkönnyebbülés volt, amikor végre elértük a Kékestetőn levő nagy parkolót, innen már csak pár lépés az ellenőrzőpont. Még a parkoló alatt utolértem két túratársat, akik láthatóan nem voltak túl magabiztosak abban, hogy jó irányba tartanak-e. Megnyugtattam őket, hogy igen, még a prakolóban is rossz felé indultak volna, de elvezettem őket a Tető étteremhez. Néha persze én is eltévedek, illetve inkább elbambulom a lekanyarodó jelzést, de mindig jól esik, amikor másoknak segíthetek megtalálni a helyes utat... khm. mármint az erdőben 🌲😀. 

A Kékesről a sípályán kellett lemenni Mátraháza felé, ez jó választás volt, mert egyenletesen volt meredek, de legalább nem volt tele sziklákkal, és dagonya sem volt rajta. Kb. féltávnál világító szempárok tűntek fel a bal oldalon, akik próbáltak átosonni a másik oldalra, kicsit félénken, de megindultak, rendben átért mindenki, majd még az erdő biztonságában azon tanakodtak, hogy vajon mik azok a világító izék itt a tisztáson 🙂. Nem volt egyértelmű, hogy milyen állatok voltak, én először szarvasra tippeltem, de, amikor kijöttek azerdőből, látszott, hogy jóval alacsonyabbak, rókának meg nagyok voltak, az egyik túratárs szerint muflonokat láttunk.

Mátraházáról ismét Mátrafüred felé vitt az utam, majd Sástó felé egy újabb emelkedős szakasz következett. Ezen a szakaszon kezdődött az idegeim borzolása, de csak úgy szépen finoman, fokozatosan, merthogy egy túrán általában nincs, min felhúzzam magam, ugye jellemzően azért megy az ember ki a természetbe, hogy kiszakadjon a hétköznapokból és kiszellőztethesse a fejét. Na szóval, a hegy nyugati oldalán vagyunk, sűrű erdőben, ahová kevés napfény jut, eső viszont annál több. Ez tuti jó recept a random 10 méter átmérőjű mocsarakhoz a turistaút közepén, én meg a sötétben találjam meg, hogy merre lehet kikerülni. Sástóig csak néhány ilyen rész volt, az ellenőrzőpont után lassan ráfordultunk a Lajosháza felé tartó lejtmenetes S■-re. A terep itt, hát hogy is mondjam, SÁR SÁR SÁR, irtó lassan haladtam. Végre leértem, a pontőr felvidított, hogy tovább már nem lesz sár, ja kb. 1 kilométeren a vasút mellett vitt az út, de aztán le kellett térni balra és folytatódott az idegcibálás jobbra-balra az éjszaka közepén. A túrabot nagyon nagy segítség volt.

A sötét erdőban a fák között már fel-fel sejlett némi fényecske, lassan virradni kezdett, valahol 3 és 4 óra között jártam, megérkeztem a Haluskás nevű helyre, ahol a pontőr hangos zenével próbálta elkerülni, hogy bealudjon, igazolóbélyegző után Gyöngyössolymos felé kellett menni a Z+-on, aminek nem volt köze a rég megboldogult zenecsatornához. Egyre erőteljesebben világosodott, már nem kellett a fejlámpa, Gyöngyössolymos is ébredezett, noha, még csak olyan 4 óra körül volt. A falu után volt még két ellenőrzőpont, a Bába-kőnél már bontották a dekorációt, de még kaptam frissítőt, az utolsó ellenőrzőponton csak bélyegezni kellett, ez már a cél előtt kb. 700 méterre volt (ennek valószínűleg annyi értelme volt, hogy ne a főút mellett bicikliúton caplasson végig a sok túrázó a célig). 

A célba 5:12-kor érkeztem meg, épp megjelent a Nap a hegyek fölött, sajnos a célhelyet is már szinte teljesen szétszedték, pedig még utánam is érkeztek túrázók. Ez kicsit rosszul esett, semmilyen ellátást nem kaptam, csak a kitűzőt. Nem is értem, a 11 órás szintidőből még majd' 1 óra hátra volt, csak annak jár ellátás, aki 5 óra alatt lefutja? Érdekes hozzáállás, pedig ugyanez az egyesület szervezte a Mátrahegy teljesítménytúrát és ott virsli, innivaló és még kávé is volt a célban, pedig azt sem 5 óra alatt teljesítettem. Na mindegy, ezt a részét úgyis hamar elfelejtem, csak a megannyi élmény marad meg, például azok, amikor az ember azt hiszi, hogy a szar terepen a büdös életben nem ér be a célba, aztán mégis, csak akarat és kitartás kell hozzá 😊.

Útvonal: - klikk ide -

 

Tovább >>

Egri Bükk teljesítménytúra

A tavalyi kudarc után újra nekiveselkedtem ennek a túrának, ugyan most az útvonal és a táv is más volt (a tavalyi 54km volt az idei 45-tel szemben), de sokat lendített a sikeres teljesítésen, hogy most az évszaknak megfelelő bakancsot vettem fel és nem izzadt bele a lábam, és nem lett rajta kétmillió vízhólyag 🤣. Ugyan a nyári bakancsomban már van pár ezer kilométer, meg olyan szegény, mint az ementáli, de legalább szellőzik Gore-tex ide vagy oda 😄.

Már reggel jó idő volt, ugyan a kocsi 10 fokot mutatott, de az nekem már pólós túra, szóval a pulcsit a kocsiban hagytam, az időjárás előrejelzésben némiképp megbízva esőkabátot sem vittem magammal. Az idei túra gyakorlatilag a februári Bükki Kihívás útvonala volt, annyi változással, hogy a Hold helyett a Nap világította az utat, így legalább bámészkodni is lehetett kicsit, persze a Holdfényes túrának is megvolt a maga varázsa 😀. Ezúttal bámészkodni csak kis időt hagytam magamnak, mert ugyan itt bőséges volt a szintidő, de készülvén a június 3-ai Bükkinyúlsz 60-ra, ahol 4,5km/h-ás átlag fog kelleni a szintidőhöz, egy kicsit meghajtottam a dolgot magamhoz képest. A túrán 4 őrzött pont volt és toávbbi 3 helyen volt szúróbélyegzős igazolás. Sajnos ezen a túrán eléggé kevés induló volt, így nem sok túratárssal találkoztam menet közben.

A túra bázisa ezúttal a faluház volt, mint a Kihíváson. Az első szúróbélyegző a Varró-háznál volt, majd a Guba-háznál frissítőpont várt ránk. Az Őr-kő-háznál levő ellenőrzőpont felé vezető hosszú emelkedőn jó átlagot sikerült hoznom, még a csúcs után is 5km/h fölötti volt, persze sikerült a jelzést kétszer is szem elől téveszteni, így tettem kisebb-nagyobb kitérőket, de ez a szintidőt nem veszélyeztette, az átlagot meg úgyis a megtett távhoz számoltam 😄. Az Őr-kő után technikás terep következett, ami kicsit lelassított, de az Őserdőig tartó kisebb emelkedő után hosszú letmenet következett a Stimecz-házig, onnan újabb emelkedés a Tamás-kúti turistaházig és a megyehatárnáél levő szúróbélyegzőig. A lábaim itt azért már érezték a nagyobb tempót, de fejben el volt döntve a dolog, így gond nélkül vittek tovább az utamon.

A lejtmenet után még a Sziklaforrás-oromnál volt egy szúróbélyegző, majd már csak a célba kellett beérni, ahol átvehettem a Kihívásra kért pólómat, amit akkor elfelejtettem átvenni.

A túrát végül 4,7km/h-ás átlaggal hoztam, aminek nagyon örültem, és ugyan a 60 kilométerig még lesz 15, meg némi szintemelkedés is, de így jó érzéssel várom a június 3-át 😄.

Útvonal: - klikk ide -

 

Tovább >>

Családi túra

Nem is tudom, hány év után, de 2023. május 13-14-én Bélapátfalván újra családi túra szerveződött. A csapat sajnos nem volt teljes, mert a bátyámék nem tudtak eljönni, így a keresztfiam sem volt ott.
A túra első napja egy poénos, de a szabályoknak mindenben megfelelő "teljesítménytúra" volt meghatározott szintidővel (na jó, 12 óra, csak, hogy ez ne okozzon gondot 😀), itinerrel, amit alapvetően a két gyerkőcnek találtam ki, de így csak az unokaöcsém maradt egyedül. Persze a többiek is csapatokba verődve "beneveztek" a túrára, így igazából 4 indulóm volt, én meg voltam a mozgó pontőr 😊.
11:18-kor rajtoltunk, a túrát Bélapátfalváról Kelet felé kezdtük a K- jelzésen, első ellenőrzőpontunk a Szomjas Csuka vendéglő volt, úgy terveztem, hogy az itt levő OKT-s bélyegzővel igazoljuk a pont érintését, de mindenki annyira vaksi volt, hogy nem találtuk a bélyegzőt 😵 az áthaladást így egy saját nyomdával igazoltam. Aztán persze, amikor indultunk volna tovább megláttam a bélyegzőt, ami egyébként nem meglepő módon a vendéglő bejárata mellett volt 🤣 Ha már meglett, az itinerekre ezzel is készítettem egy-egy lenyomatot. Ezután továbbra is Kelet felé tartottunk, végre elhagytuk az aszfalt utat és bevetettük magunkat az erdőbe, majd lassan el is kezdtünk emelkedni. A túrát mindenki jól bírta, még Dávid, a 4 éves unokaöcsém is, persze néha azért felkéreckedett egyik-másik túratársunk nyakába 😍, de nem töltött ott sok időt, a túra jórészét lábon tette meg.
A második ellenőrzőpont kb 4,5 kilométernél, a Szalajka-vízesés felé vezető út elágazásánál volt, itt kapott mindenki egy újabb nyomdát az itinierébe. Továbbra is a K- jelzésen haladtunk, kicsit még Kelet, majd Nyugat, Délnyugat felé vitt az utunk, az Őr-kő, az Ördög-hegy és a Messzelátó alatt, majd hamarosan megérkeztünk a Bél-kő csúcsára, ami a 3. ellenőrző- és egyben "frissítőpont" volt. A frissítő gyanánt magammal vitt csokit persze elfelejtettem átadni 😕. A csúcsról "szép" panoráma nyít az elhordott hegyre és Bélapátfalvára.
Kb. a táv felénél jártunk, de innen már csak a lejtmenet várt ránk, továbbra is Délnyugat felé tartottunk a S▲, majd a K/ jelzésen. Még a Bél-kő közelében volt egy-két meredekebb rész, de mindenki ügyesen abszolválta az akadályt. A lejtmenet nagy része aszfalt út volt, ami elkanyarított minket Észak felé. Az utat annak idején a teherkocsik használtak a hegy elhordására, az út minősége ennek megfelelően borzalmas volt, már nem kátyúk, hanem konkrétan kráterek voltak rajta. Szerencsére kocsiforgalom nem volt, mert lentebb sziklákkal zárták el a forgalom elől.
Hamarosan leértünk az utolsó ellenőrzőponthoz, az Apátsághoz, amit sajnos sem kívülről, sem belülről nem tudtunk megnézni, mert felújítás miatt az egész környék le volt zárva. Itinerbélyegzés után itt készítettünk egy csoportképet háttérben az elhordott heggyel (az Apátsággal szerettem volna), majd tovább indultunk már Bélapátfalva felé, már csak 2km volt hátra, ekkor már mindenki nagyon várta a célba érkezést, amire 18:12-kor került sor, még bőven a szintidőn belül 😀.
Szerencsére megúsztuk a túrát komolyabb eső nélkül, csak egy-két kisebb csapkodás volt, ami nem érte el senkinek az igerküszöbét, csak Dávidra került fel az esőkabát. Miután mindenki rendbe szedte magát, sor került a díjátadásra, természetesen, mint minden teljesítménytúrán, itt is kaptak a résztvevők oklevelet és kitűzőt is 🏅.
A második napon a szállás elhagyása után átmentünk a szomszédos Szilvásváradra, és felvonatoztunk a vízeséshez, amit mindenki nagyon évezett. Én személy szerint még egy általános iskolás osztálykiránduláson ültem utoljára ezen a vonaton, ami kb. 30 akárhány éve volt, azóta még egyszer jártam a vízesésnél jónéhány éve egy bringás túra során.
Először felmentünk a vízesés fölötti tóhoz, majd Dávid nagy örömére a végállomásnál levő játszótérnél időztünk egy kicsit, aztán elindultunk lefelé, de még a Csiga-Biga teljesítménytúra tempójánál is csigalassúbb sebességgel 🙃, sokat nézelődtünk, szerencsére sok víz volt a Szalajka patakban, így a vízesés is csodás látványt nyújtott. Lefelé menet megnéztük az erdészeti múzeumot, ahol a korabeli fakitermelés, feldolgozás, szállítás módszereivel ismerkedhettünk meg.
Kicsit barátságtalan volt az idő, a Napot egyáltalán nem láttuk, fújt a szél és az eső lába is nagyon lógott. Végül kb. 3 óra alatt tettük meg az utat, amikor már a kocsik közelében jártunk, akkor kezdett el esni az eső, és ez már ki is tartott egészen hazáig.
Kellemes 2 napot töltöttünk el együtt, jó lett volna, ha napos az idő, de legalább nem döglöttünk meg a melegben 😃. 

Az 1. nap útvonala: - klikk ide -
A 2. nap útvonala: - klikk ide -

Tovább >>